heti22maj16a.jpg

Tíz csapatunk is pályára lép a héten - Heti program

2022. máj. 16.  -  NB I.
Egyelőre csak az első osztály küzdelmei értek véget.
Egyelőre csak az első osztály küzdelmei értek véget.
banner_magy1.jpg 
 
NBI-es csapatunk a múlt hétvégén, Székesfehérvárott zárta a 2021/22-es szezonját. Ugyan kétszer is vezettünk és megannyi helyzetet alakítottunk ki, sajnos végül pontosztozkodásra került sor a MOL Arénában, ami így azt eredményezte, hogy hatodik helyen zártuk az idényt. A következő napokban, hetekben sok oldalról megnézzük, elemezzük és boncolgatjuk majd a most zárult szezont, de közben se feledjük, van még bőven zöld-fehér csapatunk, akiknek szoríthatunk. Tartalékcsapatunk utolsó előtti mérkőzését vívja, de utoljára hazai környezetben. Kindl István fiaira pedig nem kicsi feladat vár, hiszen a Ferencvárost fogadják vasárnap délelőtt városunkban. Az U19 Pécsre, az U17 Diósgyőrbe látogat, míg az U16 a DVTK-t várja Paksra szombaton. Az U15 és az U14 is idehaza lép pályára, előbbi pénteken a Puskás Akadémiát, utóbbi vasárnap a PMFC-t fogadja. U13-as és U12-es gárdánk a BVSC-hez utazik a hétvége első napján. A lányoknál szombaton a legidősebbek a Dorogot, a legfiatalabbak a Kaposvárt látják vendégül. 
 
Hajrá, Paks! 

Részletek:
 
NBIII. Közép csoport, 37. forduló
2022. május 22., 11:00
PAKSI FC II - Ferencvárosi TC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
heti22maj16b.jpg

U19 „C” csoport, 13. forduló
2022. május 21.
PMFC - PAKSI FC
Pécs, PMFC Stadion

U17 „B” csoport, 12. forduló
2022. május 21.
DVTK - PAKSI FC
Diósgyőr, DVTK Edzőközpont

U16 „B” csoport, 13. forduló
2022. május 21.
PAKSI FC - DVTK
Paks, PAKSI FC Stadion

U15 Kiemelt csoport, 22. forduló
2022. május 20., 17:00
PAKSI FC - Puskás Akadémia FC
Paks, PAKSI FC Stadion

U14 Alap csoport (nyugat), 25. forduló
2022. május 22., 11:00
PAKSI FC - PMFC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
heti22maj16c.jpg

U13 I. osztály, Dél-Nyugat 25. forduló
2022. május 21., 12:00
BVSC-Zugló - PAKSI FC
Budapest, BVSC-Zugló Stadion

U12 I. osztály, Dél-Nyugat 25. forduló
2022. május 21., 10:00
BVSC-Zugló - PAKSI FC
Budapest, BVSC-Zugló Stadion

Leány U19 Közép-Nyugat csoport, 21. forduló
2022. május 21., 12:00
PAKSI SE - Dorogi FC
Paks, PAKSI FC Stadion
 
Leány U14 Dél-Nyugat csoport, 18. forduló
2022. május 21., 12:00
PAKSI SE - Kaposvári Rákóczi BFLA
Paks, PAKSI FC Stadion
 
banner_pse.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök