lanyert22a.jpg

Remek és kompakt női szezon

2022. jún. 06.  -  Női labdarúgás
Évadot elemeztünk - büszkék lehetünk lányainkra 
Évadot elemeztünk - büszkék lehetünk lányainkra 
banner_pse.jpg
 
Női szakágunknál is véget ért a 2021/22-es kiírás, értékelésünket pedig rögtön egy érdekességgel kezdjük. Ebben az idényben a három csapatunkban összesen ötvennyolc(!) játékos lépett pályára, ami egyedülállóságát azzal bizonyítja, hogy rendszeresen képesek voltunk egy napon az U14-es, az U16-os és az U19-es gárdánkkal is kiállni. Ezt nagyon kevés klub női részlege mondhatja el magáról. Mindhárom együttesünk az előzetesen elvártaknak megfelelően bizonyított, de szakágvezetőnk, Győrfi Péter segítségével nézzük korosztályra lebontva a mögöttünk hagyott évadot.   

LU19 - Közép-Nyugat csoport – tabella, fordulónkénti eredmény és góllövő lista ITT   
 
Legidősebb lányaink az utolsó pillanatig esélyesek voltak a bajnoki cím megszerzésére, végül a szépen csillogó ezüstérem jött össze. Huszonkét forduló után tizenhét győzelmükre két döntetlen és három vereség jutott. Százharmincnégy szerzett találatukra mindösszesen tizenötöt kaptak.   
 
Legeredményesebb játékosok: Vámosi Georgina (26 gól), Lickert Szintia (25), Kiss Gréta (19)   

„Az utolsó pillanatig harcban voltunk a dobogó legfelső fokáért, amellett, hogy U16-os labdarúgóink is rendre bizonyíthattak legidősebb csapatunkban. Maximálisan elégedettek vagyunk a lányok teljesítményével és az elért eredménnyel. Ha egy csapat – úgy, mint mi - egy bajnokságban több mint száz rúgott gól fölé jut, megsüvegelendő. Az idei eredmény is kellő önbizalmat ad számunkra a jövőbeni építkezési terveinkhez” - értékelt Győrfi.   
 
Kiemelendő Kiss Gréta válogatott szereplése, hiszen a még csak tizenhat éves játékosunknak rendre meghívója érkezett az U17-es legjobbak közé. „Igen, és ezeken az összetartásokon, mérkőzéseken sorra játéklehetőséget is kapott, melyek alkalmával nagyszerű teljesítményt nyújtott, erről mindig a pozitív visszajelzés erősített meg bennünket” - így szakágvezetőnk. 
 
lanyert22b.jpg  

LU16 - HNP Közép-Nyugat csoport – tabella, fordulónkénti eredmény és góllövő lista ITT   
 
Középsős lányaink végig egy stabil, erős középcsapatként meneteltek, záráskor pedig az előkelő negyedik helyen végeztek tabellájukon. Tizennégy összecsapásból nyolc siker és hat bosszankodás jött össze. Negyvenhat gólt szereztek és csak tizenhatot kaptak.   
 
Legeredményesebb játékosok: Szilágyi Vanessza (15 gól), Zufall Kinga (10)   

„Szakmailag idén ebben a korcsoportban már próbáltunk rátérni az eredményességre is. Rendre figyeltünk a tabellára, és szerettünk volna dobogón végezni, ami sajnos végül nem jött össze, de az előttünk végző három gárdától minimális eredménnyel kaptunk csak ki. Talán a Honvéd elleni meccsünk felejthető egyedül, ugyanakkor az Airenergy és a PMFC ellen is kiválóan futballoztunk. Összességében az egész szezon alatt jó játékot nyújtottunk, és a stabil keretünkben rendre 2008-as születésűek is szerephez jutottak” - elemzett Győrfi.   

Szilágyi Vanessza tizenöt gólja az összetett góllövő lista második helyezését érte.  „Nagyon örülök a teljesítményének, számítottunk rá, sőt, még akár többet is szerezhetett volna. Találatainak száma persze a csapat érdeme is, stabil, kompakt közösségünk van immáron négy éve” - mondta a kiváló egyéni teljesítményről szakágvezetőnk.   
 
lanyert22c.jpg

LU14 - HNP Dél-Nyugat csoport – tabella, fordulónkénti eredmény és góllövő lista ITT   
 
Legkisebbjeink a szezon előtt szinte teljesen újraszerveződtek, így beletelt pár fordulóba, mire felvették a bajnokság ritmusát. Fejlődésük és építkezésük viszont szépen, folyamatosan látszott. Külön kiemelendő, hogy mindig maximális létszámmal utaztak mérkőzéseikre.  
 
Legeredményesebb játékosok: Horváth Jázmin (9 gól), Feil Réka (4), Kovács Larissza (4)    

„Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakult a bajnokság. Az ősz kezdetén elhatároztuk, a fiatal generációra építjük csapatunkat, és minden nyomás nélkül futballozunk. Fő célkitűzésünk az volt, hogy mérkőzésről mérkőzésre haladjunk előre, ez pedig maximálisan megvalósult. A tavasz folyamán sorozatban jó játékot produkáltak a csajok, ami az utolsó fordulókban már győzelmekben is megmutatkozott. Szép sikert arattunk az Airnergy és a Budaörs ellen” - nyilatkozta a legkisebbekről Győrfi.   
 
Büszkeségre ad továbbá okot, hogy csapatunk túlnyomó része jóval fiatalabb volt az adott korosztálynál. „A bajnokság legfiatalabb együttese voltunk. Rendre és példátlanul tizenhárom, tizennégy 2010-es születésű játékosunk játszott a 2008-asokkal szemben. Külön öröm tehát, hogy még így is megvalósult a folyamatos fejlődése csapatunknak” - büszkélkedett teljes joggal szakágvezetőnk.   
 
Végigérve mindhárom korosztályunkon Győrfi Péter természetesen a legfontosabbat sem felejtette el: „Ezúton is köszönöm minden szakmai stábtagnak, vezetőnek és kollégának a segítséget a szezonban. Remek és kompakt női szakág bontakozott ki a 2021/22-es évadban.”   
 
Szép volt, csajok! Jó pihenést és így tovább a következő szezonban is!
 
lanyert22d.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök