papethokezd1.jpg

Papp és Pethő is a csapattal kezdett

2022. jún. 14.  -  NB I.
Középpályásunk és csatárunk sérülése az előzeteseknek megfelelően gyógyult.
Középpályásunk és csatárunk sérülése az előzeteseknek megfelelően gyógyult.
banner_magy2.jpg
 
Papp Kristóf egy rossz földre érkezést követően külbokáját törte a tavalyi bajnokság huszonharmadik fordulójában. A műtétre aztán március 18-án került sor, mely során a szárkapocscsontnál egy fémdarabot nyolc csavarral rögzítettek, ami a minél kedvezőbb gyógyulást biztosította játékosunk számára.     

„Végigdolgoztam az egész szünetet, és szerencsére teljesen felépültem a kezdésre. A héten még fokozatosan szállok be a többiekhez, de ennek ellenére minden a legnagyobb rendben. Semmi fájdalmam nincs, még a sok terhelés ellenére sem, amit a rehabilitáció utolsó szakaszában csináltunk. Bízom benne, hogy a felkészülés kemény szakaszára is jól reagál majd a lábam, aztán természetesen nem lehet más célom, mint hogy rendre a kezdő tizenegybe verekedjem magam, és ott segítsek a csapatnak hétről hétre” - így kiváló középpályásunk.   

Pethő Bence a májusban mögöttünk hagyott évad huszonhetedik fordulójában sérült meg a Bozsik-stadionban. Jobb térde mindkét oldalán leszakadt a porc, az operációra április 11-én került sor.   

„Nálam is minden a legnagyobb rendben. Szinte én sem álltam le a nyárra, próbáltam a lehető legerősebb állapotba hozni a lábam a kezdésre. Úgy érzem, ez sikerült, viszont azért a különmunkát nem hagyom még el. Felettébb boldog vagyok, hogy a csapattal tudtam kezdeni a felkészülést, jelenleg azon dolgozom, hogy mihamarabb behozzam a lemaradásom” - nyilatkozta fiatal csatárunk.   
 
Hajrá, Paks! A magyar csapat.
 
papethokezd2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök