vasaslive7.jpg

Waltner: A második félidőre rendeztük sorainkat

2022. aug. 05.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelte a Vasas otthonából elhozott egy pontot.
Vezetőedzőnk értékelte a Vasas otthonából elhozott egy pontot.
banner_magy1.jpg
 
„Érdekes mérkőzés volt. Jó lett volna, ha a Vasas ez alkalommal is olyan mentalitással futballozik, mint múlt héten, a Kecskemét ellen, mostanra azonban felszívták magukat. Kimondottan éles mérkőzéssé alakult így ez a párharc. A problémám viszont az, hogy egész héten éreztem, kicsit benne maradtunk a Vidi elleni siker hangulatában, ami az első félidőben meg is látszódott. Szabó Bálint nagyszerű góljával szereztünk vezetést, amit Bálint meg is érdemelt, hiszen az utóbbi időben sokat fejlődik alázatban és szorgalomban. Sajnos vezetésünk után nem azt a játékot játszottuk, amit kellett volna, nem mentünk bele a párharcokba, mélyen védekeztünk, nem léptünk fel az emberekre, így éreztem is előre a Vasas gólját. A második játékrészre a hármas cserénk után rendeztük sorainkat. Minden cserénk hozzátett a játékunkhoz, mentalitásban mindenképpen. Mindig csapatban gondolkozom, nem egyénekben, és ha valaki esetleg rosszabb napot fog ki, van ilyen, jön a másik és segít. Ezúttal Papp, Sajbán, Vas segített, Böde győztes góljában bíztam, sajnos nem jött, de legközelebb majd egy másik párharcot eldönt” - így a Vasas elleni döntetlen után vezetőedzőnk, Waltner Róbert.
 
vasaslive3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök