hetikisp228b.jpg

Vasárnap a Bozsik Arénában játszunk

2022. aug. 08.  -  NB I.
A harmadik fordulóban ezúttal az utolsó párharc lesz a miénk - Heti program
A harmadik fordulóban ezúttal az utolsó párharc lesz a miénk - Heti program
banner_magy1.jpg
 
A második fordulót követően egy igazán kiélezett és kemény mérkőzésen vagyunk túl, a Vasas otthonából végül 2-2-es döntetlen után hoztunk el az egy pontot. 

„Az első félidő kiegyenlítetten kezdődött, majd a kezünkbe vettük az irányítást, gólt is szereztünk, valamint további veszélyes helyzeteket alakítottunk ki a hazai kapu előtt. Jól játszottunk, viszont a szünet felé közeledve labdabirtoklásban és kezdeményezésben már a Vasas dominált, két gólt is rúgtak. A szünetben mindenképpen változtatni szerettünk volna és stabilizálni a csapat játékát. Jól indult a második játékrész, egyből egalizáltunk, ami kicsit átlendített bennünket a holtponton. Végül azonban inkább a mezőnyben folyt a párharc” - elemezte az Illovszky Rudolf Stadionban történteket Sajbán Máté, aki kiválóan szállt be a mérkőzésbe az első játékrészt követően. 

Két kanyar után négy ponttal a második helyről várjuk a folytatást, amire esetünkben szintén idegenben kerül sor, vasárnap este a Budapest Honvédhoz látogatunk. Aktuális ellenfelünk még nem szerzett idén bajnoki egységet, így biztos szintén kemény mérkőzésre számíthatunk. 

„Mindenképpen győzelmi szándékkal megyünk újra Budapestre, főleg, hogy a Vasasnál nem lett meg mindhárom pont. Igaz, megint idegenben lépünk pályára, de ez nem hátráltathat bennünket a győzelem szempontjából. Ellenfelünk nagy átalakuláson ment keresztül a nyáron, mi szerencsére egyben vagyunk, jó a csapatunk, és ezt kell az előnyünkre fordítanunk. Szeretnénk jó szezonkezdetet produkálni, amihez a kispesti siker szükséges” - fogalmazott előzetes várakozásairól Sajbán.
 
OTP Bank Liga, 3. forduló
2022. augusztus 14., 20:00
Budapest Honvéd - PAKSI FC
Budapest, Bozsik Aréna

Hajrá, Paks! A magyar csapat. 
 
hetikisp228a.jpg
 
Második számú csapatunk Dunaújárosban szerzett egy pontot, majd idehaza szintén ennyivel gyarapodott a Honvéd II-vel szemben. Ezúttal újfent idegenben, és mondhatni a szomszédban lép pályára fiatal gárdánk. Kindl Istvánék vasárnap a Majoshoz látogatnak. Az újonc két győzelem után várja tartalékegyüttesünket.
 
NBIII. Közép csoport, 3. forduló
2022. augusztus 14., 17:30
Majosi SE - PAKSI FC II.
Majos, Majosi SE Sporttelep

Hajrá, Paks! Hajrá, fiatalok! 
 
hetikisp228c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök