varghonv1.jpg

Varga mesterhármas Kispesten

2022. aug. 14.  -  NB I.
Csatárunk két gyönyörű fejes után büntetőből is bevette a Honvéd kapuját.
Csatárunk két gyönyörű fejes után büntetőből is bevette a Honvéd kapuját.
banner_magy2.jpg
 
„Az első félidőben sajnos nem úgy játszottunk, ahogy azt előre elterveztük, ez bosszantott is bennünket” - kezdte meccsértékelőjét támadónk. „Mondhatjuk, belealudtunk a kezdésbe, fejben nem érkeztünk meg a kezdésre. A két tizenegyes egy kicsit megfogta a csapatot, de nem adtuk fel. A szünetben azt az utasítást kaptuk, változtassunk a mentalitásunkon, ez sikerült, jobb játékkal rukkoltunk elő. A második játékrész legelején rögtön szépíthettem is volna, sajnos az még kimaradt, ugyanakkor hajtottunk tovább, és kétszer felálltunk. Ha összességében nézzünk, azt kell mondjuk, igazságos döntetlen született. Jobban örültem volna egy olyan mesterhármasnak, mely végén a három pont is a miénk lesz, de ez most így alakult” - így Varga Barnabás, aki három mérkőzésen immáron négy gólnál tart.
 
banner_pse.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök