noipvsknov8b.jpg

Négyből három a lányoknál

2022. nov. 08.  -  Női labdarúgás
Az NBII a PVSK-t, az LU19 a Kozármislenyt, az U14 az MTK-t győzte le.
Az NBII a PVSK-t, az LU19 a Kozármislenyt, az U14 az MTK-t győzte le.
 
Női NBII. Nyugati csoport, 10. forduló: PAKSI SE - PVSK 4 - 3 (1 - 2)

Kezdők: Lengyel, Debreceni, Csere, Boda, Horváth, Csehi, Sajabó, Fritz, Kiss, Marosi, Sereg

Cserék: Kapéter, Tancsa, Lusinszki, Fodor
 
Góljainkat Horváth 12’, Csere 50’ és Debreceni 72’ szerezték.
 
„Igazán fordulatos mérkőzést játszottunk. Sajnos a szokásos gólt az első percekben ezúttal is megkaptuk, de ez most nem zavarta meg a lányokat, és sikerült egyenlítenünk. A szünetre aztán újra hátrányba kerültünk. Játékunk ugyanakkor biztató volt, az eddigiekhez képest felettébb kreatívan futballoztak a lányok, és a támadójátékunk is sokat mutatott. A második játékrészben helyzeteinket eredményesen használtuk ki, aminek köszönhetően fordítani tudtunk. Bár a PVSK egalizálni tudott, ám Debreceni harminc méterről lőtt bombagóljára már nem volt válasza vendégeinknek. Lányaink minden gratulációt megérdemelnek, szívüket, lelküket kitették ismét. Összességében maximálisan megérdemelt győzelmet arattunk egy jól játszó ellenfél ellen” - így Horváth György vezetőedzőnk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
noipvsknov8a.jpg

Leány U19 Dél-Nyugati csoport, 9. forduló: PAKSI SE - HR-Rent Kozármisleny 13 - 0 (4 - 0)

Kezdők: Figura, Lusinszki, Rupa, Tancsa, Szűcs, Asztalos, Zufall, Bogdán, Kapéter, Győrfi, Ruff

Cserék: Árki, Bárányos, Fodor, Szilágyi, Thobáld
 
Góljainkat Rupa 18’, Szűcs 25’, Lusinszki 30’, 35’, 65’, Bogdán 50’, Szilágyi 51’, 70’, Bárányos 55’, 63’, 80’, Árki 76’, Ruff 78’ szerezték.
 
„A Kozármisleny személyében egy rendkívül sportszerű csapattal találkoztunk hazai pályánkon. Játékunkat szép támadások jellemezték, és magabiztosak voltunk a végjátékokban. Külön öröm, hogy az újonc Bárányos Flóra három találattal is hozzájárult a csapat győzelméhez. Szép volt, lányok” - értékelt Kneller Balázs trénerünk.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U16 HNP Dél-Nyugat csoport, 7. forduló: UTE - PAKSI SE 7 - 0 (2 - 0)

Kezdők: Ignácz, Berecki, Papp, Árki, Feil, Bachusz, Földesi, Szilágyi, Horváth

Cserék: Figura, Horváth, Bogdán
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

Leány U14 Dél-Nyugati csoport, 9. forduló: MTK Hungária FC - PAKSI SE 1 - 3 (0 - 0)

Kezdők: Lajkó, Szabó, Selényi, Sallai, Feil, Szalók, Reiser, Forrai, Migács

Cserék: Molnár, Balogh, Kató, Horváth
 
Góljainkat Forrai 29’, Sallai 58’ és Szalók 65’ szerezték.
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
Képek: NBII.
 
noipvsknov8c.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök