szaboint22nov1.jpg

Szabó: Fontos volt, hogy jó eredményekkel zárjuk az őszt

2022. nov. 21.  -  NB I.
Ikonunkkal összegeztük a félszezont, és talán megtaláltuk a sikeres tavasz receptjét is.
Ikonunkkal összegeztük a félszezont, és talán megtaláltuk a sikeres tavasz receptjét is.
banner_magy2.jpg
 
Vágjunk is rögtön a közepébe: tizenöt mérkőzés, huszonegy pont, hatodik hely, így ért minket a 22/23-as bajnokság félidős szünete. Hogy összegeznéd?
 
Felemás érzéseim vannak, jól indultunk, aztán a végén nagyon kellettek a sikerek. Úgy vélem, az utolsó mérkőzéseken mutatottakból lehet hosszútávon építkezni. A Fehérvár, a Honvéd, a Fradi és az Újpest ellen jól futballoztunk - kezdte beszélgetésünket Szabó János, akit mindösszesen három összecsapásunk alkalmával kellett nélkülöznünk, és immáron háromszázharminc NBI-es párharcnál jár pályafutása.

Mi volt az, ami újra elkezdett működni az utolsó hetekben?
 
Több összetevős dolog ez. Voltak olyan mérkőzéseink például, ahol mindent megtettünk, csak épp’ a szerencse nem mellénk pártolt, továbbá minden meccsen megvoltak a lehetőségeink, helyzeteink, valahol az összes kimaradt, valahol mind bement… Ami a végét illeti, extra koncentrációt kellett beletennünk, hiszen mindenki felfogta, ha az utolsó fordulókból rosszul jövünk ki, kellemetlen lehet a téli szünet. Szerencsére nem így lett. Persze szerettünk volna még feljebb telelni a tabellán, és erre a sanszunk is meglehetett volna, de még egyszer mondom, az utolsó találkozóink már jól néztek ki, ezt kell továbbvinnünk.

Akkor a képlet egyszerűnek hangzik: az extra koncentráció a recept egy jó tavaszhoz?
 
Egyértelműen. Be kell látni, ebben a tizenkét csapatos bajnokságban nem lehet egymás után két-három rossz mérkőzése egy csapatnak, mert azonnal hátrafelé kell nézegetni. A megszerzett pontjaink jó alapot adhatnak egy sikeres tavasznak, ráadásul a mezőny túlnyomó részénél egy találkozóval még kevesebbet is játszottunk.
 
Az utolsó mérkőzéseink alkalmával mutatott koncentrációt kell mindenképpen átmentenünk. Ne felejtsük el a kupasorozatot sem, ahol a legjobb tizenhatban vagyunk, következő ellenfelünk pedig a Monor lesz. A tavalyi után egy ismételten jó kupaszereplés a bajnoki eredményeinket is megdobhatja.
 
szaboint22nov2.jpg
 
Kisebb izombeszakadások miatt három bajnokit kellett kihagynod, és a két kupameccsünkön sem léptél pályára. Mi a helyzet most, Téged hogy ért a szünet?

Hála Istennek nem érzek semmi problémát, minden rendben, minden a múlté. Hat mérkőzést lejátszottam azóta, persze fokozatosan növelve a játékperceket. Semmi gondom tehát, és remélem, egész tavasszal a klub segítségére lehetek.

Sérülések szempontjából egyébként borzasztó őszünk volt, a záráskor tíz játékosunk állapotáról kellett beszámolnunk. Ti hogy éltétek meg ezt az öltözőben?

Nyilván az ilyen szituációk mindig nagyon nehezek, ilyenkor mutatkozik meg egy jó öltözői közeg. Össze kell fogni, és nálunk újfent minden működött ezen a téren. Mindenki átérezte a dolgok súlyát, így mindenkire számítani lehetett. Szépen látszott, senki sem véletlen tagja a keretnek. Jó csapatunk van!

Végül térjünk ki az idei világbajnokság által hozott extra téli szünetre…

Nagyon furcsa szituáció ez. Nem volt még ilyen, hogy ennyire korán induljon a téli szünet. Most kaptunk két és fél hét pihenőt, aztán edzünk, majd megint pihenő, illetve otthoni edzések, aztán indul a szokásos januári felkészülés. Alkalmazkodni kell, nincs mese... A legnehezebb talán az lesz, hogy hosszú ideig nem fogunk téttel bíró mérkőzést játszani. Próbálunk az utolsó sikereinkből táplálkozni, ezért is volt fontos, hogy jó eredményeket érjünk el, valamint jó játékot mutassunk a szünet előtt.
 
szaboint22nov3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök