frad23febert1.jpg

Waltner: Bátran játszottunk!

2023. febr. 01.  -  NB I.
Vezetőedzőnk értékelésében kiemelte a fiatalok jó teljesítményeit.
Vezetőedzőnk értékelésében kiemelte a fiatalok jó teljesítményeit.
banner_magy2.jpg
 
„Úgy gondolom, bátran játszottunk, de ezt is kértem a srácoktól. A védekezésben fegyelmezettek voltunk, jól néztünk ki. Sokáig tartottuk az 1-0-s előnyünket, ugyanakkor a Ferencváros megmutatta, miért is igazán jó csapat. A hibákat azonnal góllal bünteti, ezért tudnak nemzetközi szinten is kiváló eredményeket elérni. Ne felejtsük el ugyanakkor Sajbán csúsztatását sem, ahol Dibusznak bravúrral kellett védenie. Nem tudom elmarasztalni a fiúkat, mindent megtettek. Több fiatal játékosunk is pályára lépett ma. A tizenhét éves Horváth Kevin debütált, a kapuban most volt először kezdő Simon Barnabás, Vas Gábor még nem játszott belső védőként, amit nagyszerűen megoldott, Gyurkits pedig jól szállt be csereként. Mindegyikük tehetséges fiatal, építkezünk, és erre a mérkőzésre lehet, még ha vesztettünk is. Büszke vagyok a csapatra, örültem volna minimum egy döntetlennek, sajnos nem így lett” - értékelte a mérkőzést vezetőedzőnk, Waltner Róbert.
 
frad23febert2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök