gevayedzo1.jpg

Figyelem, edző készül - kiváló mentalitással!

2023. febr. 04.  -  NB I.
Gévay már más szemszögből látja a pályán történteket.
Gévay már más szemszögből látja a pályán történteket.
 
Ikonikus, mindig hangosan instruáló védőnket társai és volt trénerei is rendre az edzői pálya felé tanácsolták. Aztán saját elhatározásra, tele motivációval bele is vágott, erről beszélgettünk vele érintve a képzéseket, a szakmai nehézségeket és a látásmódokat - az alapok már elvégezve, egy év múlva a magas képesítés is meglehet!
 
13 NBI-es szezonnal és 226 első osztályú mérkőzéssel a hátad mögött nemrég az edzőség felé vetted az irányt. Számtalan pályatársad dönt így, Te mikor és minek a hatására vágtál bele ebbe a szakmába?
 
Pontos dátum nyilván nincs a fejemben, viszont aktív pályafutásom során csapattársaim rendre mondogatták, a későbbiekben edzőséggel kellene foglalkoznom, jó tréner válna belőlem. Persze ez valamilyen szinten imponált, de folyton elhessegettem a gondolatot, mondván, minél tovább szeretnék futballozni. A harmincas éveimtől felfelé, mikor kezdett tudatosulni, hogy - úgymond - felgyorsul az idő, körvonalazódtak az imént említett dolgok, amiket addigra már nagyon sokszor hallottam. Elkezdtem látni magam benne, és tovább erősítette döntésem volt edzőim szintén pozitív visszacsatolása.
 
Korábban írtunk róla, hogy megkezdted tanulmányaid. Hol jársz most?
 
Aktív éveim alatt nem jártam képzésekre, de mostanra a C-licencet már elvégeztem, ami mindennek az alapja. Jelenleg pedig várom az elvileg nyáron induló, egyéves összevont B- és A-licencet. Ha erre felvételt nyernék, és sikerrel is venném az akadályokat, magas képesítéssel kezdhetném új karrierem.
 
 
Mi az, amit már ennyi idő alatt a leginkább észrevettél a másik oldalról?
 
Csak megerősíteni tudom, amit a volt edzőimtől én is rengeteget hallottam, miszerint megannyi dolgot teljesen más látni a kispadról, mint bent a pályán átélni. Mikor az ember lezárja az aktív pályafutását és edzősködni kezd, más szemszögből vizsgálja tehát a dolgokat. A képzéseken tanultak nagyban segítenek abban, hogy egy edző ezeket a rálátásokat minél szélesebb körűvé tegye, ezáltal pedig kialakuljon egy önkép, amin elindulhat. Ezeken felül azonban azt vallom, a tanfolyamok magukban még nem elegek, folyamatosan új dolgokat kell elsajátítani, szakkönyveket bújni, nyitott szemmel járni a világban.
 
Ha már itt tartunk, edzői filozófia kialakulóban van már?
 
Nyilván ebben az időszakban mindenki sokat játszadozik a gondolatokkal, de még nem vagyok benne olyan régóta, hogy ez teljesen le legyen tisztulva. Tény: szeretem a gyors labdajáratásokat, ritmusváltásokat, és jól tudom, a szurkolók a támadó futballt kedvelik leginkább. A sok gól a legcsalogatóbb a stadionokban, viszont azt sem árt tudni, ha ez nem párosul eredménnyel, - kis túlzással - két hétig csinálhatod… Összetett dolog ez, amiben természetesen mindig ott van maga a keret is, és annak alkalmassága, amiről szintén sokat lehet beszélgetni.
 
Ízig-vérig paksi vagy, klubunk legendája, nem tévedünk nagyot, ha edzői pályafutásod is itt építenéd fel?
 
Persze! Jól érzem magam itthon, és a klub is mindenben segít, de nem szabad elkényelmesedni ebben a szituációban. Az embernek folyamatosan képeznie kell magát, én azonban szeretek dolgozni, fejlődni. Megyek a lehetőségek felé, keresem Őket, és amíg van foganatja, csinálom.
 
Végül: mit látsz most az edzői pályafutás legnehezebb feladatának?
 
A játékosok és az edzők közti igazán jó kémia kialakítását! Úgy gondolom, ezt szinte lehetetlen tanítani, persze vannak rá módszertanok, de erre rá kell érezni. Sok idő kell hozzá, valamint akár a bukások is vezethetnek előrébb. Nincs talán érdekesebb dolog, mint kihozni egy játékosból azt a tudást, amit edzőként látsz benne, és az ahhoz vezető utat kikövezni. Minden játékos más és más, ami csak még izgalmasabbá teszi ezt a feladatot. Rengeteg év tapasztalat kell ezek elsajátításához, ezt már érzem, tapasztalom.
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök