p43.jpg

Elhagytuk Telkit!

2019. jan. 11.  -  NB I.
Véget ért a felkészülési időszak első fele, de a java még csak most következik.
Véget ért a felkészülési időszak első fele, de a java még csak most következik.
Labdarúgóink január 7-én, hétfőn kezdték meg a felkészülést a szezon második felére. Az elmúlt napokban Csertői Aurél vezetőedzőnk és a szakmai stáb napi két tréninget vezetett a srácoknak Budapest nyugati vonzáskörzetében. Ugyanakkor az NBI rajtjáig még több mint 20 nap van hátra, így hétfőtől a második szakaszba lépünk. Törökország felé vesszük az irányt, ahol a hőmérséklet és a pályák minősége is kiválóan segíthetik az erősítést. 
 
Úgy gondolom, a tábor elérte a célját. Folyamatos konditermi edzésekkel és megfelelő terheléssel majd’ tíz edzésünk volt 5 nap alatt. Az első hét úgy telt, ahogy annak telnie kellett, mindenki a maximumot hozta ki belőle. Remélem, a további felkészülés is így folytatódik” - nyilatkozta honlapunknak a Telkiben töltött hét után Hahn János. 
 
Csapatunk Belekben tíz nap alatt négy edzőmérkőzésen is tesztelheti majd felkészülési állapotát. Az ellenfelekről és az összecsapások időpontjairól részletesebben IDE kattintva tájékozódhat.
 
hahn.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök