jathal.jpg

Pintér Csaba lesz a főnök

2019. febr. 22.  -  NB I.
A szövetség nyilvánosságra hozta a hétvégi játékvezetői küldéseket.
A szövetség nyilvánosságra hozta a hétvégi játékvezetői küldéseket.
Pintér 1977. október 17-én született. A sikeres játékvezetői vizsgát 2001-ben tette le, azóta 372 hazai találkozón bíráskodott. NBI-es meccsen 222 alkalommal volt a kezében a döntések joga, ebből 60-szor játékvezetőként. 6-szor a nemzetközi szintéren is megmutatta már magát. Eddig összes 251 sárga lap mellett 20 alkalommal villantotta a piros kártyát is.
 
Legtöbbször, egészen pontosan 12-szer a Diósgyőrnek vezényelt meccset. Személyes listáján 11 találkozóval a második helyen a Ferencváros, a Honvéd, az MTK és csapatunk áll. 
 
Az idei szezonban eddig 9 találkozó alkalmával 39 sárga és 3 piros lapot mutatott fel a játékosoknak. 
 
Mi utoljára 2018. október 27-én, a Mezőkövesd ellen aratott 2-1-es sikerünkkor találkoztunk vele, akkor alapvonali asszisztens volt. 
 
Segítői most Georgiou Theodoros (tartalékjátékvezető), Kóbor Péter (asszisztens), Király Krisztián (asszisztens), Bognár Tamás (alapvonali játékvezető) és Kulcsár Katalin (alapvonali játékvezető) lesznek.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök