ri.jpg

Százszázalékig a bajnokság a középpontban

2019. febr. 27.  -  NB I.
Nagy Richárddal beszélgettünk a tegnapi kupameccsről, valamint a hétvégi NBI-es fordulóról.
Nagy Richárddal beszélgettünk a tegnapi kupameccsről, valamint a hétvégi NBI-es fordulóról.
Kedvező helyzetből vártuk a Magyar Kupa-visszavágó mérkőzését a Puskás Akadémia ellen, mégis búcsú lett belőle. Mi történt? 
 
Belülről is legalább olyan rosszul érezte magát szerintem minden játékos, mint az kívülről látszódott. Semmi nem valósult meg abból, amit a meccs előtt az öltözőben beszéltünk, miszerint harapni fogunk, akaratosan játszunk majd és 0-0-ról számoljuk az összecsapás eredményét. 
 
Miért nem? 
 
Annak ellenére, hogy a bemelegítés jól sikerült, nem jött ki a lépés, különösen az első félidőben. A második játékrészben voltak lehetőségeink, de gólokat kaptunk, mi pedig nem tudtunk eredményesek lenni, ennek az lett az eredménye, büntetése, hogy kiestünk a kupasorozatból. 
 
Nem lehet, hogy az első, vezető találatunk után mindenki biztosra vette a negyeddöntőt? 
 
Én belülről személy szerint ilyet nem éreztem, és a csapattársakon sem vettem ezt észre. 
 
Maradt a bajnokság… 
 
Igen, a mai nap az öltözőben vezetőedzőnk még elemezte a tegnapi találkozót, és a véleményét is elmondta, viszont mostantól százszázalékig a bajnokságra, azon belül a következő, mezőkövesdi fordulóra koncentrálunk. 
 
Milyen szombatra számítasz? 
 
Úgy gondolom, a hétvégi összecsapás létfontosságú lesz számunkra a bajnokságot illetően. Egy nagyon harcos meccset várok, de a begyűjthető pontok miatt mindenképpen nyernünk kell.
 
ri1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök