nbszent.jpg

PAKSI FC II - Szentlőrinc SE 2 - 2

2019. márc. 04.  -  NB III.
Döntetlennel indult az NBIII-as tavasz.
Döntetlennel indult az NBIII-as tavasz.
Második számú csapatunk bő két hónap felkészülést követően hazai pályán fogadta szentlőrinci ellenfelét az NBIII-as bajnokság tavaszi nyitányán. 
 
Csapatunk összeállítása 
 
Kezdők: Szabó, Berdó, Báló, Pál, Nagy R., Zachán, Kiliti, Opavszky, Szalai, Adamcsek, Süvöltős 
 
Cserék: Pámer, Györgye, Kovács, Horváth, Nagy Á. 
 
A Szentlőrinc SE kerete 
 
Kezdők: Pacéka, Németh, Nagy, Bodő, Havas, Hampuk, Fenyvesi, Keresztes, Sili, Nikic, Harsányi 
 
Cserék: Hajagos, Milikic, Hleba, Vojnic, Tihanyi, Temesvári 
 
Gólszerzők: Berdó 50’, Keresztes 55’, Nagy R. 67’, Sili 82’ 
 
„Ha azt nézzük, hogy az első helyezett ellen játszottunk, akkor értékes pontot szereztünk. Úgy gondolom, elkerülhető gólokat kaptunk, ami azért is rossz, mert kétszer is vezetést tudtunk szerezni a találkozó folyamán. Számunkra ebben a meccsben több volt, de a jövőre nézve bíztató, hogy - gyakorlatilag egy-két hiba kivételével - úgy történtek a dolgok, ahogy mi szerettük volna” - értékelte vezetőedzőnk, Tököli Attila az összecsapást. 
 
A mérkőzést követően Berdó Máté is nyilatkozott honlapunknak. „Úgy érzem, az első félidőben domináltunk, mivel ellenfelünk visszaállt, így adódtak területek számunkra. Ellenfelünknek maximum két lehetősége volt, míg mi sok helyzetet dolgoztunk ki. Véleményem szerint már a szünetben vezetnünk kellett volna. A második játékrész elején, egy oldalsó pontrúgásból szereztem meg az első találatunkat, amire sajnos pár perccel később válaszolt a Szentlőrinc, majd Nagy Ricsi gólját ismét egalizálni tudták. A döntetlen ellenére úgy gondolom, jó tavasz elé nézünk.” 
 nbszent1.jpg
 
A döntetlen végeredménnyel és az azzal járó egy ponttal közelebb tudtunk lopakodni a bajnoki tabellán közvetlenül előttünk lévő csapatokhoz, hiszen a Hódmezővásárhely, a Makó és a Kecskemét is vesztes mérkőzést vívott a hétvégén. 
 
A következő mérkőzésünk:
NBIII. Közép csoport, 18. forduló
2019. március 10.,14:30
PAKSI FC II - Kecskeméti TE
PAKSI FC Stadion
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök