Az U12 és az U13 is elrajtolt

2019. márc. 05.  -  Utánpótlás
Újabb két korcsoport kezdte meg a tavaszi pontvadászatát.
Újabb két korcsoport kezdte meg a tavaszi pontvadászatát.
U12-es csapatunknak nem indult jól a tavasz, a szezon második felének első mérkőzésén nem tudtunk pontot/pontokat gyűjteni. 
 
I. osztály, Dél-nyugati csoport, 10. forduló: Puskás Akadémia FC - PAKSI FC 2 - 0 (1 - 0)   
 
Kezdők: Wiesner, Marcsa, Kovács, Májik, Tillmann, Huber, Kajári, Farsang, Somogyi 
 
Cserék: Ulbert, Éger, Schivampl, Leták, Jenei 
 
„A Puskás Akadémia csapata hazai környezetben eddig mindegyik mérkőzését megnyerte, imponáló, 34:0-s gólaránnyal. A mérkőzés előtt két fő célt fogalmaztam meg a fiúknak. Egyrészt mi legyünk az a csapat, amelyik először szerez gólt ellenük hazai pályán, másrészt pedig szervezetten, egymást kisegítve védekezzünk, akkor biztos, hogy lehetőségünk lesz végig „nyílt” mérkőzést játszani. A fiúk csak részben teljesítették a kitűzött célt, hiszen gólt nem sikerült elérniük, de dicséret illeti őket, hiszen végig nagyon fegyelmezetten játszottak. A hazai csapat végig dominált a mérkőzésen, de helyzetekig csak elvétve jutott, ami a csapat védekezését dicséri” - értékelt Wiesner József vezetőedzőnk.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Májik, Tillmann, Somogyi, Huber 
 
U13-as csapatunknak sajnos egy nagyobb arányú vereségbe szaladt bele Felcsúton.
 
I. osztály, Dél-nyugati csoport, 10. forduló: Puskás Akadémia FC - PAKSI FC 6 - 0 (4 - 0)
 
Kezdők: Forster, Kispál, Babos, Pál, Pupp, Sinka, Vesza, Tóth K., Hekfusz, Szabó, Kecskeméti
 
Cserék: Koller, Tóth D., Horváth
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök