ngsz.jpg

Nagy Gergely százados lett

2019. márc. 09.  -  NB I.
Kapusunkat köszöntöttük.
Kapusunkat köszöntöttük.
Nagy Gergely az OTP Bank Liga 21. fordulójában, a Kisvárda ellen játszott mérkőzésünk során (0-0) állt 100. alkalommal a kapuban a magyar NBI-ben. Ezen alkalomból, a MOL Vidi FC elleni, hazai találkozónk előtt emlékplakettet vehetett át Balog Judit és Haraszti Zsolt ügyvezetőnktől.
 
 „Jó érzés elhagyni a 100-as számot, tapasztalatimat pedig egyre jobban tudom majd kamatoztatni” - kezdte Nagy, aki visszaemlékezett a kezdetekre is. „19 éves koromban Dobos Barna tett fel az úgynevezett futballtérképre Dunaújvárosban. Tőle kaptam meg először a bizalmat. Azóta viszontagságos éveim voltak. Régebbi csapataimmal volt, hogy kiestem az első osztályból, és volt, hogy a harmadik helyen teleltem. Most itt, Pakson stabilitás van, és a középmezőnyben versengünk. Ezen pozíciók által megtapasztalhattam, mikor, hol, milyen impulzusok érik az embert.” Kapusunktól azt is megkérdeztük, fél év elteltével hogyan érzi magát városunkban. „Nagyon könnyű volt beilleszkedni, mivel profi körülmények vannak és jó az öltözői hangulat is. Pakson is élek, így nap mint nap látom, milyen jó háttere van a csapatnak mind szakmailag, mind klubvezetésileg. Maximálisan jól érzem magam, és úgy gondolom, csapatunk képes lesz kiugró eredményeket is elérni”  - zárta pozitív gondolatait hálóőrünk. 
 
Nagy Gergelynek sportsikerekben gazdag megannyi mérkőzést kívánunk gólvonalunkon. 
 
ngsz1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök