pihb.jpg

Mindhárom harmad megszólal

2019. márc. 18.  -  NB I.
Egy védőt, egy középpályást és egy támadót kérdeztünk, hogy látják eddig a tavaszt.
Egy védőt, egy középpályást és egy támadót kérdeztünk, hogy látják eddig a tavaszt.
Hét meccs után, a válogatott szünet miatt, most egy kis pihenő jön, miután 2019-ben eddig 9 pontot gyűjtöttünk. Posztonként eddig hogyan értékelitek az idei teljesítményt?
 
Fejes András: Úgy érzem, az eleje nem indult rosszul. Hiányérzetem mégis a Szombathely elleni mérkőzésünk miatt van, hiszen az az összecsapás nekünk állt, valamint Kisvárdán egy kis bravúrral nyerhettünk volna. Számomra a mezőkövesdi, illetve a Honvéd elleni párharcunk elég fájdalmas volt. Akkor nem tudtuk úgy felszívni magunkat, mint a hazai meccseinken, például a Vidi ellen, amikor egy elfogadható eredményt hoztunk. 
 
Papp Kristóf: Kevés a gyűjtött pont. Tudtuk, hogy nehéz ellenfelek jönnek, elég, ha csak a Vidit vagy a Honvédot említem, de mindenképpen több egységet szerettünk volna szerezni. A következő blokkban többre lesz szükségünk, ott kell visszaszereznünk a most elvesztetteket. 
 
Simon András: Voltak meccsek, amiket megnyerhettünk volna, de mivel nem így lett, az ott elhullajtott egységek nagyon hiányozni fognak a végelszámolásnál. Úgy gondolom, amikor nem is ment annyira jól a csapatnak, akkor is szerezhettünk volna pontokat, sajnos nem így lett. 
 
pihf.jpg
 
Legyőztük az MTK-t és a DVSC-t, döntetlent játszottunk a Haladás, a Kisvárda és a Vidi ellen, kikaptunk a Mezőkövesdtől és a Honvédtól. Melyik volt a legjobb és a legrosszabb meccsünk ezek közül és miért?
 
F.A.: Én a Debrecen elleni győzelmünket emelném ki, amihez hozzátenném a Vidi ellen elért döntetlenünket is. Úgy érzem, ezeken az összecsapásokon jól futballoztunk. A legrosszabb formánkat pedig most hétvégén, a Kispest ellen mutattuk, ahol próbáltunk ugyan játszani, de semmi sem úgy sikerült, ahogy azt elterveztük. A legbosszantóbb az volt, hogy belülről egyáltalán nem éreztem, hogy ez lehet a vége, a semmiből kaptuk az első gólt, aztán ellenfelünk a többi lehetőségét is sikeresen végigvitte.
 
P.K.: A Vidi és a Debrecen mellett az MTK elleni összecsapásunkat is kiemelném, jól elkaptuk a rajtot. Mivel úgy érzem, hogy Honvéd-meccsünk kivételével minden más csapat ellen volt, vagy egy kis szerencsével lett volna esélyünk a győzelemre, a legrosszabbra a múlt hétvégi találkozónkat értékelem.
 
S.A.: Bár én nem játszhattam a Vidi ellen, de azt gondolom, ott jól ment a csapatnak, akárcsak mikor a DVSC-t fogadtuk. Azonban Mezőkövesden és legutóbb Budapesten nem ment annyira jól a játék sem a csapatnak, sem nekem, ugyanakkor a vereség egyik esetben sem volt benne a játék képében.   
 
pihp.jpg
 
Jókor jön a bajnoki szünet?
 
F.A.: Úgy gondolom, egy ilyen vereség után igen. Remélem, tudjuk rendezni a sorainkat, bár egész más lenne a helyzetünk képe, ha a két vereségünk közül valamelyik legalább döntetlennel ért volna véget.
 
P.K.: Igen, mivel kicsit megtizedelődött a csapat. Bízom benne, hogy többen is meggyógyulnak ez idő alatt, és mesterünk rendelkezésére fognak állni a folytatásban.
 
S.A.: Jókor, és csatlakozom a Kristóf által elmondottakhoz. Remélem, most tudunk egy kicsit épülgetni és lesz visszatérőnk, így nagyobb merítéssel vághatunk neki ismét. 
 
A kéthetes pihenőben min lesz a hangsúly?
 
F.A.: Biztos vagyok benne, hogy a védekezéstől a támadásig újból átveszünk mindent. Fel kell rázni a társaságot, hogy előrefelé nézhessünk, hiszen van még nyolc mérkőzés az idei szezonból.
 
P.K.: A legfontosabb, hogy ne essünk pánikba, higgyünk magunkban továbbra is. Persze, rosszul sikerült az utolsó meccs, de ha a saját játékunkra koncentrálunk, és megfelelő önbizalommal fogunk kifutni a következő fordulókban a pályára, akkor jobb eredményeket fogunk szállítani. 
 
S.A.: A koncentrációban kell javulnunk. A játékosok és így a csapatjáték sem változott olyan nagyot a tél folyamán, viszont a jövőben jobban és alaposabban kell figyelnünk magunkra.
 
pihs.jpg
 
Több szünet már nem lesz az idei szezonban, előre tekintve mik a várakozásaitok?
 
F.A.: Az előttünk álló mérkőzésekből a legtöbbet kell kihoznunk. Jön az Újpest, aztán megyünk a Ferencvároshoz, tehát szintén nem egyszerű feladatok várnak ránk. Fontos, hogy mivel nincsenek nagy különbségek a csapatok között, az előbb említett két párharc után is keményen kell játszanunk, nyernünk, hoznunk kell a pontokat, és akkor nem lehet semmi probléma. Nem szabad többet úgy játszanunk, ahogy a múlt héten. 
 
P.K.: Fontos, hogy ahogy többször láthattuk már, a bajnokságban bárki bárkit megverhet, így kemény utolsó etap elé nézünk. Most a következő, Újpest elleni, hazai találkozónkra fogunk koncentrálni. Itthon muszáj, kötelező lenne számunkra a győzelem, hisz’, ahogy korábban mondtam, eddig már jó pár pont elúszott.
 
S.A.: Nem lesz több könnyű összecsapásunk, végig kemény párharcok várnak ránk. 
 
pihk.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök