serossz1.jpg

Górcső alatt a sérültek

2019. ápr. 03.  -  NB I.
Tíz játékosunkról is írnunk kellett - szerencsére páran már a hétvégén visszatérhetnek.
Tíz játékosunkról is írnunk kellett - szerencsére páran már a hétvégén visszatérhetnek.
Nem mindennapi csapatunk helyzete, hisz’ majd egy tucat sérült labdarúgónk van, így Csertői Aurél vezetőedzőnknek és kollégáinak is kihívás ez az időszak. Lássuk a kórlapokat: 
 
Szabó Jánost a február végi, DVSC ellen sikerrel megvívott meccsünk (2-1) első negyedórája után kellett lecserélni, miután szerencsétlenül ütközött kapusunkkal. Védőnknek két bordája elrepedt, valamint egy kisebb légmell is kialakult nála. „A külön edzés már a múlté, fájdalmat sem érzek, így nem lesz több vizsgálat sem. Második hete edzem együtt a csapattal, így remélem, hétvégére megleszek és tudok játszani” - nyilatkozta állapotáról védőnk. 
 
Bartha Lászlónak a lágyéktáji izmában keletkezett három centiméteres beszakadás még március elején. A most hétfői tréningen viszont már dinamikusabb mozgásokat, gyakorlatokat is végzett. „Mondhatni, nagyon jól haladok. Múlt hét csütörtökön - amikor a sérülésemet követő harmadik hetet is betöltöttem - kezdtem ismét együtt edzeni a csapattal. Ez pozitív, hiszen a felépülésre előzetesen három-négy hetet mondtak, tehát jól haladtam/haladok” - emlékezett vissza középpályásunk, aki hozzátette, hétvégére szeretne újból bevethető lenni. 
 
Fejes András egy hete, egy tréningen történő fejelést követően fájdalmat érzett a nyakánál, ami késő délutánra annyira beállt neki, hogy mozogni is alig bírt. „Most keddre lettem jobban, akkor már az edzést is a csapattal végeztem. Egy kis fájdalmat még érzek, de a tréningek mennek, így hétvégén mindenképpen szeretnék a keretben lenni és játszani” - mondta teljes elszántsággal 14-es számú hátvédünk. 
 
Nagy Richárd szintén kimaradt az Újpest elleni mérkőzésünk keretéből, Ő egy NBIII-as mérkőzésen szedte össze a sérülését miután hátulról rácsúsztak, így nála is hogyléte felől érdeklődtünk. „Pénteken voltam MRI-vizsgálaton, aminek a pontos eredményére jelen pillanatban is várunk, ugyanakkor azt mondták, lehet, hogy fáradásos szálkapocscsont-repedésem van. Ez a diagnózis még nem biztos, és remélem, nem is lesz az” - bizakodott középpályásunk. 
 
Gévay Zsolt sem tudott pályára lépni a legutóbbi, hazai találkozónkon, mivel egy csontos lerakódás következtében begyulladt a jobb bokaízülete. Csapatkapitányunk a múlt hét második felében prp-injekció kapott, majd az elmúlt két napban, fokozatos terhelés mellett már a csapattal tudott edzeni. Bízunk benne, hamar ismét felhúzhatja a kapitányi szalagot felkarjára. 
 
Kecskés Tamásnak két hete, egy tréning alkalmával a bordája sérült meg. „A közelmúltban elvégzett vizsgálat megállapította, hogy sajnos meg is repedt, így mostantól számítva még két hét teljes pihenő elé nézek” - fogalmazott középpályásunk, akinek visszatérése tehát eltart még egy kis ideig.
 
Vági András belső térdszalag-szakadásának a felépülési ideje már az utolsó etapban van. „Szerencsére jól haladok, másfél-két hete a csapattal edzem. Körülbelül még egyszer ennyi idő, aztán szerintem már minden a múlté lesz, de nem szabad kapkodni, ahogy majd a lábam engedi” - így 23-as számú védőnk. 
 
serossz2.jpg
 
Simon Ádám egy hónapja már „színesebben kezdte látni a világot” - ahogy akkor fogalmazott -, hiszen elmúlt a fajdalma és a lassú kocogás is belátható időn belülre került az Achilles-ín szakadását követő rehabilitációs folyamatok részeként. Mindezt az év második hónapjának végén, telefonon mondta el nekünk, mivel az idő tájt München mellett, Dorfenben Fehér József fizioterapeuta és gyógytornász foglalkozott középpályásunkkal. Lássuk, mennyit haladt azóta a felépülése: „Jól haladok, és ezt nem én mondom, hanem a doki, aki minden nap megméri a vádlim átmérőjét, hiszen, ha az visszaerősödik, továbbléphetek. Emiatt most erősítő gyakorlatokat végzek lábra, délelőtt kezelés, délután kardióedzés a programom. Szépen fejlődik a combom, és a múlt héten a kinti kocogást is elkezdtem, amely során negyed órát futok lassú tempóban. Mivel még vannak hegek, szoktatni kell a lábam, így a következő cél, hogy fokozatosan tudjam emelni a 15 perces kocogások hosszát. Előreláthatóan körülbelül még egy hónapig Németországban kezelnek, de tényleg jó ütemben haladok. A mentális része viszont még mindig nehéz, hisz’ hosszú idő telet már el, de remélem, lassan egyre könnyebb lesz” - avatott be bennünket jelenlegi érzéseibe, programjába és meglátásaiba Simon.
 
Haraszti Zsoltnak, mint ismert, az idei év legelején, a törökországi edzőtáborban szakadtak el a keresztszalagjai. Csatárunk február 28-án úgy fogalmazott, még egy hétre van szüksége ahhoz, hogy ráállhasson a lábára, de onnantól felgyorsulnak majd a folyamatok. „Napról napra javulok, de még benti gyógytornákat végzek. Lassan elérek majd oda is, hogy új stádiumba lépjen a felépülésem” - adott hírt támadónk jelen helyzetéről. 
 
Kulcsár Dávid pedig, ahogy a hét elején megírtuk, több mint valószínű, keresztszalag-szakadást szenvedett a jobb térdén. „Bár a doki nem tudta kimozgatni a jobb térdem a helyéről, de a képalkotói vizsgálatok eredménye alapján nagyon úgy fest, sérültek a szalagok. Sajnos mindenképpen bele kell nézni, fel kell nyitni” - adott helyzetjelentést a hétfői vizsgálatait követően állapotáról védőnk, akinek az operációját még a héten elvégzik. 
 
A hosszas listán végigérve pedig nem maradt más dolgunk, mint az összes sérült játékosunknak ezúton is újra mielőbbi, teljes felépülést kívánni. Várjuk vissza őket a pályára. 
 
Szurkolóink labdarúgóinkkal kapcsolatos hírekről a jövőben is hivatalos honlapunkon és közösségi felületeinket olvashatnak a legrészletesebben, így érdemes napi rendszerességgel többször is látogatni www.paksifc.hu weboldalt, követni Facebook, Twitter és Instagram oldalunkat. 
 
serossz3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök