tiot1.jpg

Bemutatkozik U15-ös csapatunk

2019. ápr. 03.  -  Utánpótlás
A hatalmas arányú győzelmeik ellenére a trénerek továbbra is keményen edzik fiataljainkat.
A hatalmas arányú győzelmeik ellenére a trénerek továbbra is keményen edzik fiataljainkat.
Az ötödik részben az U15-ös gárdánknál jártunk vendégségben, akik toronymagasan vezetik második vonalbeli korcsoportjuk dél-nyugati pontvadászatát. 15 fordulón vannak már túl, amelyek alkalmával 14-szer ünnepelhettek is, egyetlen vereségük pedig éppen tegnap csúszott be a szekszárdi gárda otthonában. A 42 megszerzett pontjuk mellett a +92-es gólkülönbségük az, ami igazán figyelemre méltó, 100(!) találatuk mellett csak 8-at kaptak.
 
A teljes tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el. 
 
A csapat koordinátorra, vezetőedzője Péter Norbert (aki a felnőtt csapatunk egyik másodedzője is - a szerk.), az edzője Jenei Ferenc, akinek a munkáját Hornyák László kapusedző, Tamási Gábor masszőr, Karszt József technikai vezető és Lisztmájer Zoltán szertáros segíti. 
 
U15-ös csapatunkban 2004 után született játékosok szerepelnek, akiknek a túlnyomó része nem Pakson lakik, amit talán nem is gondolnánk. „Csapatunk sok vidéki játékosból áll össze.” - kezdte Jenei, aki rögtön arra is kitért, miért szereznek elég sokszor szinte csak kézilabda meccsek után látható gólmennyiséget bajnoki mérkőzéseik során. „A másodosztályban, ahol jelen pillanatban mi is versenyzünk, mindösszesen három csapat képvisel hozzánk hasonló erőt, a többi együttest illetően elmondható, elég nagy a szakadék köztünk mind technikailag, mind pedig a képzettségben.” Ennek ellenére a korcsoporttal foglalkozó trénerek maximálisan profi módon állnak a fiatalokhoz, ezt mutatja a vezetőedző következő mondata is: „ami a játékrendszert illeti, 4-3-3-ban játszunk, és ezt kő keményen meg is követeljük a játékosainktól. Ezen felül fontosnak tartom a technikai képzést és a játékosok egyéni képzését is.” 
 
tiot3.jpg
 
Ismerjük tehát már a csapat és a bajnokság összetételét, valamint a játékrendszert is, de mi szükséges ahhoz, hogy egy 15 éves, labdarúgónak készülő fiatal kiemelkedőt nyújtson karrierje ezen szintjén? „Meglátásom szerint ehhez három dolog szükséges: a technikai tudás, a győzni akarás és a megfelelő mentális állapot” - válaszolt kapásból Jenei, aki azt is hozzátette, a tehetségeknek ezekben az éveikben is megvan a lehetőségük, hogy feljebb, idősebbek között is bizonyíthassanak, ha futballtudásban megelőzik a korukat. Ez nemcsak a mérkőzések alkalmával van így, hanem már a tréningeket is az idősebbekkel végezhetik.
 
A csapat keret 17 főt számlál. Név szerint: Tarczal Krisztián (kapus), Herman Richárd (kapus), Blága Csongor, Borsi Dominik, Gregor Zalán, Heisler Bálint, Kovács Dániel, Kurta Károly, Lajkó Flórián, Laki Maximilián, Lengyel Attila (csapatkapitány), Ludányi Szabolcs, Molnár Ákos, Prantner Máté, Szabó Szabolcs, Váncsa Máté, Zoltán Rafael. Jenei Ferenc itt tartotta fontosnak azt is megjegyezni, hogy meglátása és tapasztalatai alapján erre a korosztályra egyáltalán nem jellemző a lemorzsolódás.
 
tiot4.jpg
 
Edzőnk beszélgetésünk során egy kis párhuzamot is vont saját egykori karrierje és jelenlegi tanítványai között. „Pályafutásom során én is nagyon sok edző keze alatt dolgoztam, mint játékos. Ahogyan a korábbi edzőim, úgy én is három tényezőt tartok elengedhetetlennek: a hit - hiszek az elvégzett munkában, mert így fejlődők, az alázat - megbecsülés, tisztelet a munka iránt, valamint a siker - a csapat szótárából hiányzzon az „én” kifejezés, helyette mindig a „mi” szerepeljen.” 
 
Ami az edzések felépítését illeti, Jenei így fogalmazott: „Nálunk is fontos az edzésterv. Periodizációs rendszerben dolgozunk havi, heti, napi bontásban, amely részleteiben a következőképp néz ki: labdabirtoklás, labdabirtoklás váltása, ellenfél labdabirtoklása és vegyes hét.” Trénerünk zárásként azt is elmondta, hogy az U14-es és az U15-ös edzések nagy része együtt zajlik, hogy „nagyobb figyelmet tudjanak fordítani a játékosok munkájára és egyéni képzéseire.”
 
Cikkünk zárásaként U15-ös csapatunk fitalajainak és edzőinek is eredményekben gazdag szereplést kívánunk a jövőre nézve! Hajrá, srácok!
 
Ha olvasóink lemaradtak volna az U19-es együttesünk bemutatkozásról, akkor azt ITT, az U17-est ITT, az U16-ost ITT és U12-es ITT érhetik el.
 
tiot2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök