hepus1.jpg

Heti program

2019. ápr. 08.  -  NB I.
A közvetlen riválisunkat fogadjuk szombaton.
A közvetlen riválisunkat fogadjuk szombaton.
Sajnos a mögöttünk hagyott hétvégén nem tudtunk pontokkal gyarapodni a listavezető Ferencváros otthonában, de hétfőtől már a következő fordulóra, a Puskás Akadémia elleni párharcra kell koncentrálniuk játékosainknak.

„Tudtuk, hogy az elmúlt négy hét a nehezebb ellenfelekről szól majd, de reménykedtünk, hogy egy pontnál azért többet szerzünk, hiszen ennél több van bennünk. Nehezítette a dolgunkat a rengeteg sérült, talán ezt a legjobban az mutatja, hogy az FTC ellen - fiatal korom ellenére - én voltam a csapatkapitány. A lényeg az, hogy az elmúlt párharcokat minél gyorsabban kielemezzük, majd az utolsó hat fordulóra koncentráljunk. A Puskás Akadémia ellen jól szokott kijönni a lépés, de ez semmit sem jelent. Jó keretük van, és a jelenlegi pozíciójuk a tabellán nem tükrözi az erejüket. Kemény feladat elé nézünk, amely során százszázalékos teljesítmény kell, valamint egy pillanatig sem gondolhatunk arra, hogy megelégedhetünk az egy ponttal. Hazai pályán szombati ellenfelünket meg kell vernünk” - így Hahn János, aki a hétfői tréning előtt nyilatkozott honlapunknak.
 
Természetesen az edzések az előttünk álló héten is a megszokott ritmusban folynak majd, kétszeri videózással karöltve.

OTP Bank Liga, 28. forduló
2019. április 13.,17:00
PAKSI FC - Puskás Akadémia FC
PAKSI FC Stadion
 
Az egészen biztos, hogy ismét elkel majd szurkolóink bíztatása a lelátókról, így szombaton legyünk minél többen a stadionban, hogy itthon tartsuk az értékes három egységet.
 
hepus2.jpg
6. forduló: PAKSI FC - Puskás Akadémia FC 3 - 2, 17. forduló: Puskás Akadémia FC - PAKSI FC 1 - 1
 
Nézzük további, kiemelt csapataink hétvégi programjait:

NBIII. Közép csoport, 23. forduló
2019. április 14.,16:00
Iváncsa KSE - PAKSI FC II
Iváncsa Sportpálya

U19 II. osztály, 23. forduló
2019. április 13.,11:00
PAKSI FC - Vasas Kubala Akadémia
PAKSI FC Stadion

U17 II. osztály, 23. forduló
2019. április 13.,11:00
Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI FC
Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Sporttelep

U16 II. osztály, 23. forduló
2019. április 13.,11:00
Kaposvári Rákóczi BFLA - PAKSI FC
Kaposvári Rákóczi Bene Ferenc Labdarúgó Akadémia Sporttelep
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök