akapube1.jpg

Tizenharmadszor a Puskás Akadémia ellen

2019. ápr. 12.  -  NB I.
Beharangozó rovatunkban visszaemlékezünk az egymás elleni párharcokra.
Beharangozó rovatunkban visszaemlékezünk az egymás elleni párharcokra.
Az OTP Bank Liga 28. fordulójában csapatunk szombaton, 17:00-kor a Felcsút gárdáját fogadja. Jegyvásárlási információk IDE kattintva olvashatóak.  
 
Cikkünk legelején nézzük az irányunkba billenő mérleget: csapatunk szemszögéből eddig 6 győzelem született, 2 döntetlen és 4 vereség mellett. Eddig 5 mérkőzést játszottunk idehaza a Puskás Akadémia ellen, ezek mindegyikén sikert arattunk, tehát szombati ellenfelünk még nem tudott nyerni pályánkon, maradjon ez így most szombaton is. A gólarány 21:15 ide. 
 
Csapatunk 2013. augusztus 10-én találkozott először a Fejér megyei együttessel. A városunkban rendezett premieren öt gól is esett. Kovács Gábor révén már a 6. percben előnyt szereztünk, amit a szünetig tartottunk is. Tischler Patrik, a Puskás Akadémia csatára az 54. percben, büntetőből egalizált, ezután azonban tőlünk Simon Attila nyitotta ki gólzsákját, és vágott hármat. 4-1 lett a vége. 
 
 
A visszavágón a Puskás vissza is vágott. Tóth Balázs 80. percben szerzett találatával, 1-0-s végeredménnyel szerezték vissza a három pontot. 
 
A 2014/15-ös szezonban először Felcsútra látogattunk, ahol Tóth Balázs a 7. percben szerzett találatával előnyhöz juttatta vendéglátónkat. A válaszunkra egészen az utolsó 10 percig kellett várni, akkor Könyves Norbert juttatta a játékszert a hálóba. Több gól nem esett, így a két csapat egymás elleni történelmében a döntetlen végeredmény is megszületett. A paksi visszavágó első játékrésze eseménytelenül zajlott, nem úgy a második. Gévay Zsoltot Solymosi Péter azonnali piros lappal kiállította a 61. percben, majd Lencse László értékesítette a megítélt büntetőt a PAFC számára. Ezen történések ellenére mégis mi örülhettünk a végén, amit Bartha Lászlónak köszönhetünk, aki a 74. és a 79. percben is gólt szerezett. 
 
 
 
A következő évadban - amikor már háromszor találkoztak egymással a csapatok - Felcsúton kezdtünk. A házigazda 1-0-val tartotta otthon a három egységet. Idehaza, a visszavágón Papp Kristóf két találatával, valamint Bacelic-Grgic Stipe segítségével (öngól) és Hahn János sikerével az eredményjelzőn 90 percet követően a mi oldalunkon négy találat állt, míg a vendégeinkén csak kettő (Márkvárt Dávid és Tischler Patrik volt eredményes). A harmadik megmérettetést 2-1-el a Puskás Akadémia húzta be a saját létesítményében. 
 
 
A következő randevúnkra a 2017/18-es szezonban került sor Felcsút - Paks - Felcsút helyszíneket érintve. 2017. szeptember 30-án Simon Ádám és Bertus Lajos góljára a hazaiaktól csak egy válasz érkezett, Knezevic Josip értékesített sikeresen egy büntetőt. A hármas sípszóig több találat nem esett, hazahoztuk a három pontot. 2018. március 10-én, Pakson Bartha László juttatta elsőként, még a szünet előtt a játékszert a kapuba. A második játékrész elején felpörögtek az események. A 61. és a 64. percben büntetőhöz jutottunk, mindkettőt Bertus Lajos vágta a hálóba sikeresen. A két tizenegyes között a vendégektől Trajkovski Dejan szerzett gólt. A vége 3-1 lett. A szezonbéli harmadik PAFC elleni meccsünket 1-0-ra elbuktunk. 
 
 
 
Az idei szezonban itthon kezdtük a Puskás Akadémia elleni viadalokat. Hahn János negyed óra elteltével vezetést szerzett csapatunk számára, amit Hegedűs János öngólja tovább növelt. Arabuli Bachana a 76. percben szépített a Fejér megyei gárdának, majd 4 perccel később Lenzsér Bence megkapta a második sárga lapját, így megfogyatkoztunk. Latifi Liridon egalizált is 9 perccel a vége előtt. Mikor már mindenki azt hitte, hogy pontosztozkodásra kerül sor, Hahn János megszerezte a három pontot érő találatunkat a hosszabbítás 3. percében. A Pancho Arénában sokáig úgy nézett ki, Remili Mohamed 32. játékperiódusban szerzett találata elég lesz a győzelemhez, még úgy is, hogy negyed órával a vége előtt, ezúttal Báló Tamás mehetett a többieknél korábban zuhanyozni. A 94. perben Arabuli Bachana egalizált és osztotta szét a pontokat 1:1-es arányban a két csapat között. 
 
 
Cikkünk végén pedig még egy kis érdekesség: az eddigi öt Puskás Akadémia elleni, hazai mérkőzésünkön egy alkalommal két, kétszer három és kétszer négy(!) gólt is tudtunk szerezni. Válaszként, a vendég oldalról háromszor egy és kétszer kettő érkezett mindösszesen.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök