dalw1.jpg

Portré: Wiesner Dalma

2019. ápr. 13.  -  Női labdarúgás
Fiatal tehetségünkkel válogatott behívója alkalmából beszélgettünk - a teljes interjú.
Fiatal tehetségünkkel válogatott behívója alkalmából beszélgettünk - a teljes interjú.
Fiatal és tehetséges játékosunk U16-os csapatunk kiváló belső védője, aki futsalban is erős, mitöbb, tavaly a felnőtt női futsal Magyar Kupa döntőjéig menetelt csapatával, a WSH-Palmfood Tolna-Mözzsel. Sajnos azt a meccset 1-2-re elvesztették, de a szépítő találat Dalma nevéhez fűződik. Nagypályán pedig már - korát jóval megelőzve - U19-es gárdánkat erősíti. Nem véletlen tehát, hogy az elmúlt hetekben a korosztályos válogatott behívó is megérkezett Fehérvári úti székházunkba. Labdarúgónkkal a portréinterjút a Telkiben töltött három napot követően készítettük. 

Honnan jött a labdarúgás szeretete? 
 
Huh… jó rég volt már, erősen kell gondolkoznom, hogy visszaemlékezzek. Még általános iskola alsó tagozatos voltam, amikor egy tömegsport alkalmával Folk György (általános iskolai tanár, sportszervező, valamint a nyári sporttáborok menedzsere - a szerk.) szólt, hogy lenne-e kedvem kipróbálni magam az általa irányított női csapatban, mert ügyes vagyok a labdával. Tehát, úgymond tőle indult minden.

És a szülők, a család mennyire focikedvelő? 
 
Egyedül a nagypapám, aki valamilyen szinten kötődik ehhez a sportághoz, a szüleim nem nagyon. Anyukám az Európa-bajnokságot és a világbajnokságot azért figyelemmel szokta kísérni. Ennek ellenére mindenben támogatnak, és örülnek, mert látják rajtam, hogy szeretem. 
 
dalw2.jpg

Milyen volt életed első edzése, hogy emlékszel vissza rá? 
 
Nem nagyon rémlik már, hogy pontosan milyen volt az első tréning, de azt biztosan tudom, furcsa. Mielőtt focizni kezdtem, táncoltam, így ahhoz képest teljesen más gyakorlatokat kellett végeznem, de megtetszett, így a váltás mellett döntöttem. 

Mit adott eddig neked ez a sport, van-e már legkedvesebb emléked? 
 
Van, nem is olyan régi. Tavaly nyáron Montesilvanoba utaztunk egy focitornára, ahol az U17-es korosztály kiírását majdnem sikerült megnyernünk, de sajnos a döntőt végül 2-1-re elvesztettük. Ez volt az első külföldi megmérettetésem, ami által ráadásul szép sikert is értük el, így erre biztos hosszú évekig részletesen emlékezni fogok. 

Követed a felnőtt női vagy férfi labdarúgást? 
 
Igen, természetesen, de inkább a futsal az, ami jobban foglalkoztat, leköt. 

Van példaképed? 
 
A felnőtt futsalcsapatban, ahol szintén játszom, több csapattársam játéka is tetszik, de nem szeretnék neveket említeni. 

Melyik a kedvenc labdarúgóklubod?  
 
A Real Madrid, ami azért is érdekes, mert a csapattársaim szinte kivétel nélkül mind a Barcelonának szurkolnak. 
 
dalw3.jpg

Visszatérve a Te karrieredre: mit éreztél mikor megtudtad, válogatott behívót kaptál? 
 
Nagyon meglepődtem, mert egyáltalán nem számítottam rá. Egyébként már arra sem, hogy a kiválasztó edzésen részt vehetek, ami ugye a válogatott behívót előzte meg. Nagyon furcsa volt elsőre az egész, talán a legjobban az, hogy nagyobb klubok játékosaival együtt edzhettem. 

Hogy telt a múlt hét elején Telkiben eltöltött három nap? 
 
Sajnos pont úgy jött ki a lépés, hogy egy kisebb bokasérüléssel utaztam, aminek következtében bedagadt a bokám, így az első két tréningen nem edzhettem, nehogy nagyobb bajom legyen. Aztán szépen fokozatosan felvettem a ritmust, a negyedik edzésen már teljes tagja voltam a csapatnak. Ami a játékostársakat és a közösséget illeti, nagyon jó volt. Senki nem éreztette velem, hogy először vagyok ott, így kiválóan éreztem magam. 

Milyen karriercélok lebegnek ezek után előtted? 
 
Szeretném, hogy továbbra is felkeltsem a válogatott edzők figyelmét, és legközelebb is behívjanak. Ez most a legfőbb célom, természetesen a futsal mellett, ahol remélem, még további sikereket érhetek majd el. 

A focin kívül van más sportág, amit hobbi szinten űzöl?  
 
Lovagolok, ami most ugyan a sok meccs és edzés mellett kicsit háttérbe szorult, de hetente egyszer azért azzal is foglalkozom. Általában hétvégente járok ki, de van, hogy a hétköznapokban is tudok rá egy kis figyelmet szentelni az iskolán, a tanuláson és a focin túl. 

Szabadidődben mivel szereted elütni az időd? 
 
Családdal vagyok, barátnőkkel sétálunk, beszélgetünk. 
 
Wiesner Dalmának a jövőre nézve további sportsikereket kívánunk, és reméljük, minden úgy alakul majd az életében, ahogy azt eltervezi. Hajrá, Dalma!
 
dalw4.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök