mukul.jpg

Kulcsár túl a műtéten

2019. ápr. 17.  -  NB I.
Védőnk már otthon pihen, telefonon értük utol.
Védőnk már otthon pihen, telefonon értük utol.
Játékosunkat péntek hajnalban műtötték, a beavatkozás olyan jól és gyorsan sikerült, hogy reggel 8-ra már túl is volt mindenen. Kulcsár a hétvégét még a kórházban töltötte, de hétfőn már hazaengedték. „A felnyitás után beigazolódott, amit addig csak nagy valószínűséggel tudhattunk, elszakadtak a keresztszalagok. A jó hír viszont, hogy más nem sérült, és a beavatkozás alkalmával is minden a lehető legnagyobb rendben ment” - nyilatkozott pozitívan futballistánk, akire ezek után körülbelül fél év kihagyás vár. „A nehezén túl vagyok, valamint az orvosok is megnyugtattak, ugyanúgy fogok focizni vele, mint azelőtt, nem felejtek.” 77-es számú futballistánk két nap múlva megy kontrollvizsgálatra. Ekkor, ha esetleg folyadék gyűlne össze a térdében, azt leszívják. Újabb hét nap elteltével varratszedés vár rá, majd a harmadik hét után kezdődhet is a gyógytorna. 

Kulcsár Dávidnak ezúton is sok kitartást és erőt kívánunk a felépüléshez.

mukul1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök