uhettibe1.jpg

Bemutatkoznak a legkisebbek is

2019. ápr. 24.  -  Utánpótlás
U7, U9 és U11 - a játék megszerettetése.
U7, U9 és U11 - a játék megszerettetése.
Következő látogatásunk a legfiatalabbakhoz vezetett. Az U7-es, az U9-es és az U11-es a korosztályunk a Bozsik-program keretein belül versenyez. A három korosztállyal három edző foglalkozik: U7 - Vági András, U9 - Wolf Attila és U11 - Kollarics Zsolt. A technikai képzésért mindegyik csapatunknál Horváth József a felelős. Beszélgetésünket a 11 éveseket felkészítő edzőnkkel folytattuk. 
 
„Régiónkban négy őszi és négy tavaszi, fesztivál jellegű tornán szereplünk” - kezdte Kollarics, aki azt is hozzátette, hogy a korcsoporthoz tartozó két legnagyobb korosztályunkkal, tehát az U9-es és az U11-es csapatainkkal a Kölyök Ligában is elindulunk. „Ebben a megmérettetésben szintén négy-négy forduló van, melyek alkalmával két-két mérkőzést játszunk Budapesten, az angyalföldi sporttelepen.” Legkisebb futballistanövendékeink a téli hónapokban színvonalasan megrendezett és kivitelezett teremtornákon szerepelnek, hogy meglegyen a folytonosság. 
 
uhettibe2.jpg
 
Miután megismertük a versenyeztetést, a képzési célokkal folytattuk. „Az U7-nél a játék megszerettetése, a sportághoz való kötődés és az önbizalom kiépítése az elsődleges teendőnk, majd a játékokon keresztül jöhet a technikai alapok oktatása és az alapvető mozgáskultúra kialakítása. Összegezve talán három dolog mondható el: én, a labda és a játéköröm. Az eggyel nagyobbacskáknál, az U9-nél az előbb említett három tényezőhöz negyedikként a társam definíció csatlakozik.” Mint megtudtuk, itt már fejleszthető a labdaérzékelés és a labdabiztonság, továbbá a koordináció, az ügyesség, valamint a játékhelyzetek oktatása és a játék alaptényezőinek megismertetése. Lássuk, hogy alakul át mindez az U11-nél. „A társamból társaim lesz. Elkezdődik a játékérettség és a játékszemlélet fejlesztése, tanulása, továbbá kisebb feladatok segítségével a mérkőzések alaptényezőivel is megismerkedünk.” 
 
Kollarics Zsolt négy éve foglalkozik különböző korcsoportú gyerekekkel, és úgy véli, fontos, hogy az egymásra épülés elvét kövessék, ez pedig legjobban az U7-től az U11-ig tud kialakulni, megvalósulni. „Az előbb felsoroltakból látszik, hogy a legfontosabb a játék megszerettetése a gyerekekkel, valamint a mozgáskoordináció és a technikai képzés minél jobb elsajátítása. Én úgy látom, hogy a mentális képességek erősítése terén vagyunk lemaradva a legjobban más országokhoz képest, így már ezekkel is foglalkoznunk kell.” 
 
uhettibe3.jpg
 
Minden fiatal futballista növendék hoz magával egy öröklött genetikai képességet, amit edzőink a különböző korcsoportokban a tréningek alkalmával fejlesztenek tovább. „Van, akiknél lassabban tudunk haladni, ugyanakkor, akiknél a technikai, a fizikai és az előbb említett mentális képességek jobbak, már ilyen fiatalon is egy korosztállyal feljebb képezzük tovább.” Így a kicsi tehetségeknél az előrelépés, a fejlődés is felgyorsítható. 
 
Kollarics azonban kiemelte: „az edzők minden korcsoportban a korosztálynak és az élettani sajátosságoknak megfelelő képzésért felelősek.” De mennyire felépített és mennyi tréningről beszélhetünk az ennyire fiatal labdarúgó palánták esetében? Erre is választ kaptunk: „edzőkollégáimmal az edzéseket heti és havi ciklusban tervezzük meg az őszi és a tavaszi versenyeztetési rendszerhez kapcsolódóan. Télen pedig teremtornákra járunk a kicsikkel. Az U7-es csapatunknál heti két, az U9-nél heti három, az U11-nél heti négy edzést tartunk.” 
 
uhettibe4.jpg
 
Végezetül, de egyáltalán nem utolsó sorban pedig lássuk a három csapatunk keretét: 
 
Az U7-nél 12 fős a létszám, név szerint: Erős Bendegúz, Tar Nimród, Fritz Gergely, Kern Richárd, Kern Gábor, Schmitzberger Máté, Földi Áron, Görgics Nimród, Farsang Roland, Merkl András, Merkl Tamás, Kozma Máté 
 
Az U9-nél 14 fiatal labdarúgó növendék edz, név szerint: Sági Roland, Hermann Roland, Fábián Zsombor, Merkl András, Schmidt Áron, Tamási Dominik, Paksi Zsombor, Weisz Péter, Fritz Dániel, Feil Réka, Ágoston Benedek, Csötönyi Dániel, Hum Péter, Földi Flavio 
 
Az U11-nél pedig már 21 futballista tanonc jár a tréningekre, név szerint: Almási Kristóf (kapus), Szoó Milán, Hanol Patrik, Kródi János, Péter Dávid, Pumerschein Dávid, Molnár Milán, Osztermajer Tamás, Száraz Benedek (csapatkapitány), Kökény Sion, Palencsár Dávid (kapus), Meszes Máté, Csehi Máté, Blága Csanád, Kákai Máté, Tel Kristóf (kapus), Klein András, Bogdán Imre, Hanol Zsolt, Pál Bence, Szénégető László. 
 
Látogatásunk során Wolf Attila, az U9-es korosztályunk edzője felhívta a figyelmet arra, hogy klubunk utánpótlástoborzása ezekben a korcsoportokban szüntelen, így folyamatosan várjuk azon szülők jelentkezését, akik szeretnék, hogy csemetéjük elkezdjen profi szinten is foglalkozni a labdarúgással. Az ovis korosztály előnyben! 
 
Zárásként nem maradt más hátra, mint hogy a legkisebbeknek is sok sikert kívánjunk a labdarúgásban és az előttük álló hosszú életükben egyaránt, és reméljük, megannyi paksi sikerben gazdag futballista karrier vár majd rájuk. 
 
Utánpótláscsapatainkat bemutató cikksorozatunk archívuma: az U19-ért IDE, az U17-ért IDE, az U16-ért IDE, az U15-ért IDE, az U14-ért IDE, az U13-ért IDE és U12-ért pedig IDE kattints! 
 
uhettibe5.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök