lacba1.jpg

Váczi László, Laci bá’, akit mindenki öleléssel köszönt

2019. ápr. 25.  -  NB I.
Ismerjük meg rehabilitációs edzőnket, masszőrünket és munkáját.
Ismerjük meg rehabilitációs edzőnket, masszőrünket és munkáját.
Ahogy az csütörtökönként megszokott, mélyebb beszélgetésbe elegyedtünk egy munkatársunkkal, hogy szurkolóink közelebbről is megismerjék személyét és munkaját egyaránt. E heti választottunkat sokan ismerik, sőt, talán senkinek sem kell bemutatni, hiszen Váczi László városunk szülöttje, egykori paksi labdarúgó, edző, és immáron több mint 10 éve a csapat rehabilitációs edzője, masszőre. 
 
Beszélgetésünket Laci bá’-val - ahogy szinte mindenki hívja - a pályaválasztástól kezdtük, és bizony akadt mesélnivaló bőven. „Mindig edzőnek képzeltem magam, hisz’ voltam tréner Siófokon, Hévízen, Kaposváron és Győreben is, egészen addig, amíg ’90-ben orvosunkkal, Dr. Mohácsi Jánossal meg nem ismerkedtem” - vágott bele Váczi. „Kapcsolatunk onnan ered, hogy mindig hozzá vittem a Siófok futballistáit sportorvoshoz. Minden látogatásom során kedvesen viszonyult hozzám, és elmondta, ha kedven van, tanuljak tőle, így is lett. Innen számítom a rehabilitációs edzői, masszőri karrierem.” Nagy tiszteletben álló munkatársunk azt is hozzátette, mára doktorunkkal jó baráti viszonyt ápol. 
 
lacba2.jpg
 
Ez volt tehát a háttérszerep kezdete, de honnan jött a labdarúgás szeretete? „Iskolás éveimet Baján végeztem, ahol akkor Dunai János és Dunai II. Antal futballozott, mondanom sem kell, az ő játékuk többek között rám is motivációként hatott. Így indult labdarúgói pályafutásom.” Később, édesapja elvesztése után, tért haza Paksra, összesen 18 évig volt játékos. „1979-ben, a Szigetvár ellen volt a búcsúmeccsem, aztán jött az edzősködés. Először serdülőcsapatot kaptam, majd a felnőtt csapat másodedzője lettem” - idézte karrierútját kiváló memóriával kedves munkatársunk, aki, ahogy cikkünk elején említette, megannyi városban tréningezte már a labdarúgókat. 
 
De lássuk, hogy tért vissza már több mint egy évtizede szülővárosába: „Ha jól emlékszem az évre, 2008-ban, amikor én a győri csapatot kezeltem, volt egy Győr - Paks (3-3) mérkőzés. A lefújást követően szóltak, hogy várnak kint. Mikor befejeztem a munkám az öltözőben és kimentem, láttam, hogy a paksi klub vezetői szeretnének beszélgetni velem. Ekkor csábítottak haza.” Jó pár éve már tehát, hogy Váczi László Dr. Mohácsi János jobbkezeként - ezt a jelzőt orvosunk szokta használni Laci bá’-val kapcsolatosan - dolgozik játékosainkkal. 
 
lacba3.jpg
 
Rátérve a munkakörére, Váczi rögtön azzal kezdte, hogy építették fel a munkát Purger Szilárd rehabtrénrünkkel közösen. „Az első időszakban bent és kint az edzőpályán is foglalkoztam a játékosokkal. Miután kiváló kollégám csatlakozott a háttáércsapatunkhoz, én már „csak” az orvosi szobában kezelem a játékosokat. Már közvetlen a mérkőzések után ellátom a sérülteket és azokat, akik kezeléseket igényelnek. Ha kell, vasárnap sem tartunk szünnapot, így megy ez a hétköznapokban is, bár pénteken már kevesebben jönnek, hiszen szombaton mindenki játszani szeretne”- avatott be bennünket szüntelen munkavégzésébe rehabilitációs szaktekintélyünk. Gyorsan rá is kérdeztünk, hogy érzi magát, mivel kollégánk csillogó szemekkel mesélte, mennyire szereti munkáját. „Kiválóan érzem magam, hiszen imádom a klubot, a játékosokat és a hivatásom. Egy aggaszt, hogy bármerre járok a városban, azt kérdezik az ismerősök, mi van a csapattal… Ez egy kicsit rossz, de bízom benne, hogy a szezon legvégére kiegyenesedünk, és jó utolsó négy meccset játszunk majd.” 
 
Laci bá’ feladatköre a kezelésekkel nem zárul le, hiszen a gyógyszerrendelésekre és a terápiákhoz használt gépekre is - többi kollégájával együtt - folyamatos ajánlásokat tesz a vezetőség felé. További kulisszatitokként elárulhatjuk, kezelőjében az összes masina és orvosság példás rendben sorakozik, akárcsak minden kiegészítő, asztal, szék, kezelőágy… 
 
Beszélgetésünk végén két témát érintettünk még: egyik kérdésünk arra irányult, mit szeretne még elérni ennyi rutinnal, tapasztalattal, évekkel és tudással a háta mögött. „Szeretném azt a kis tudást - sokat Mohácsi doktor úr tud, én a töredékével rendelkezem – átadni majd egy utódnak, aki továbbviszi ennél a csapatnál ezt a részleget”- jött a határozott válasz. Zárásként a családról érdeklődtünk, a szemek pedig továbbra is csillogtak. „A feleségemmel egy lányunk van, aki külföldön él a férjével. Két gyönyörű unokánk is van már, akik, ha az ünnepekkor és nyáron meglátogatnak minket, a pályára is feljönnek.” 
 
Váczi Lászlónak és egész családjának ezúton is további munkasikereket és jó egészséget kívánunk! Biztosak vagyunk benne, hogy a jövőben fogunk még beszélgetni kollégánkkal, hiszen igazán tiszteletreméltó az a tudás és élettapasztalat, amivel rendelkezik. 
 
Sorozatunk archívuma: Purger Szilárd rehabtrénerünkről ITTPéter Norbert és Németh Zoltán másodedzőinkről ITTVarga László és Bernáth Győző masszőreinkről ITTGróf Edvin szertárosunk ITT és Csernyánszki Norbert kapusedzőnkről ITT lehet az átlagosnál többet megtudni.
 
lacba5.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök