hahon1.jpg

Budapest Honvéd-MFA II - PAKSI FC II 1 - 3

2019. ápr. 29.  -  NB III.
Második számú csapatunk fontos három pontot hozott haza a fővárosból.
Második számú csapatunk fontos három pontot hozott haza a fővárosból.
A Budapest Honvéd-MFA II. kerete

Kezdők: Tomori, Banó-Szabó, Horváth, Király, Szendrei, Darabont, Májer, Skvorc, Bence, Novák, Rózsahegyi

Cserék: Berla, Beglarishvili, Markos, Simó, Nagy, Pisont

Csapatunk összeállítása

Kezdők: Rácz, Pál, Szalai, Bognár, Bobál, Vági, Cseke, Kiliti, Opavszky, Zsidai, Lőrincz

Cserék: Pámer, Nagy, Adamcsek, Süvöltös, Györgye

Gólszerzők: Bánó-Szabó (bü.) (17’), Opavszky (34’), Pál (41’), Bobál (59’) 

„Az első negyedórában nem igazán találtuk a mérkőzés ritmusát, de az ellenünk megítélt büntető után (amiből vezetést is szereztek a hazaiak) rendeztük sorainkat. Még az első félidőben meg tudtuk fordítani a mérkőzést. Külön extraként értékelem, hogy a szerzett három találatunkat más-más játékosunk szállította. Nagyon örülünk a győzelemnek, és remélem, ez a későbbiekre is önbizalmat ad” - értékelt vezetőedzőnk, Tököli Attila.
 
A mérkőzést követően a harmadik találatunkat szerző, Bobál Dávidot is megkértük, mondja el, hogyan látta belülről az összecsapást. „Jobban akartuk a győzelmet, és már a meccs elejétől fogva mi kezdeményeztünk. A Honvédnak megítélt tizenegyes véleményem szerint jogtalan volt, de ez sem törte meg a csapatot. Egyenlítő és fordító találatunkat is két szép akciót követően szereztük. A második játékrészben a labdatartásra helyeztük a hangsúlyt, ellenfelünknek lehetőséget sem adtunk. Gólomat egy pontrúgás előzte meg, ezzel döntöttük el végleg a találkozót” - fogalmazott védőnk. 
 
hahon2.jpg 
A megszerzett három pont igen értékes lehet a jövőben, valamint egységeink növelésével előrébb is tudtunk lépni a tabellán. 22 ponttal a 14. helyen várjuk a folytatást, az előttünk álló Szekszárd a Rákosmentével játszott 1-1 után 25 ponttal rendelkezik. A mögöttünk lévő Makó 2-4-es vereséget szenvedett odahaza a Dabastól, a Hódmezővásárhely idegenben kapott ki 2-1-re az Iváncsa együttesétől. Előbbinek 19, utóbbinak 17 egysége van. 
 
A játéknap összes eredménye és a teljes tabella IDE kattintva érhető el. 
 
A következő mérkőzésünk:
NBIII. Közép csoport, 26. forduló
2019. május 05.,17:00
PAKSI FC II - Makó FC
Paks, PAKSI FC Stadion
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök