vardheti1.jpg

Heti program

2019. máj. 06.  -  NB I.
A szezon utolsó hazai mérkőzése következik, legyünk minél többen!
A szezon utolsó hazai mérkőzése következik, legyünk minél többen!
A mögöttünk hagyott hétvégén egy ponttal tértünk haza a Haladás otthonából, ahol - ahogy vezetőedzőnk fogalmazott - mindkét csapat az „életéért” játszott. Sajnos az elhullajtott két pont és a többi összecsapás eredménye miatt ez esetünkben az előttünk álló szombatra is elmondható lesz.  Hiába utasítunk magunk mögé négy csapatot is a tabellán, két pontra vagyunk a veszélyzónától. Most hétvégén a közvetlen riválisunkat, a Kisvárda gárdáját fogadjuk stadionunkban. A kulcsfontosságú mérkőzés képlete egyszerű, győzni kell, és akkor bebiztosítjuk NBI-es tagságunkat a következő szezonra.

„Csalódottak vagyunk, hiszen más lett volna a szombathelyi mérkőzés képe, ha mi szerezzük meg a vezetést, de Remili gólja a végén nagyon kellett. Ezen a héten azonban már csak a Kisvárdára fókuszálunk. A most szombati meccsünk sem ígérkezik egy könnyű összecsapásnak, de a szurkolók támogatása ismételten sokat jelenthet” - vélekedett a heti első edzést megelőzően Könyves Norbert

„Győzelemre készültünk a Haladás otthonában, végül azonban egy ponttal kellett beérnünk” - ezek már Fejes András szavai. „Az utolsó percben szerzett találatunk nagy lökést adhat az utolsó két fordulóra, mivel sokáig úgy nézett ki, pont nélkül térünk haza Szombathelyről. A hazai, Kisvárda elleni összecsapásunkra ugyanúgy készülünk, ahogy kéthete az MTK ellenire. Bízom benne, hogy a most szombati találkozó után Debrecenbe már úgy utazhatunk, hogy biztos a helyünk az NBI-ben. Sokat számít nekünk, ha sokan kilátogatnak a stadionunkba, így reméljük, ismét kiváló és bíztató hangulatban léphetünk pályára” - zárta gondolatait védőnk.

Tehát újból kardinális találkozó vár csapatunkra, ezért legyünk ismét sokan a lelátókon, hogy ezáltal is segítsünk a fiúknak a fontos győzelem megszerzésében.  
 
A mérkőzéssel kapcsolatos szurkolói tájékoztatóval (jegyértékesítés, beléptetés…) kedden jelenkezünk itt, a hivatalos honlapunkon.  

OTP Bank Liga, 32. forduló 
2019. május 11., 17:00 
PAKSI FC - Kisvárda Master Good
Paks, PAKSI FC Stadion 

vardheti2.jpg
10. forduló: PAKSI FC - Kisvárda Master Good 4 - 1, 21. forduló: Kisvárda Master Good - PAKSI FC 0 - 0
 
Nézzük további, kiemelt csapataink hétvégi programjait: 

NBIII. Közép csoport, 27. forduló
2019. május 12., 17:00
PMFC - PAKSI FC II 
Pécs, PMFC Stadion 

U19 II. osztály, 27. forduló
2019. május 11., 12:00
PAKSI FC - Kaposvári Rákóczi BFLA
Paks, PAKSI FC Stadion

U17 II. osztály, 27. forduló
2019. május 11., 10:00
MOL Vidi FC - PAKSI FC
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó

U16 II. osztály, 27. forduló
2019. május 11., 10:00
MOL Vidi FC - PAKSI FC
Székesfehérvár, MOL Aréna Sóstó
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök