kisbe1.jpg

Harmadszor a Kisvárda ellen

2019. máj. 09.  -  NB I.
Szombaton az újoncot látjuk vendégül a bajnoki véghajrában, kell a győzelem!
Szombaton az újoncot látjuk vendégül a bajnoki véghajrában, kell a győzelem!
Az OTP Bank Liga 32. fordulójában a kisvárdai piros-fehéreket fogadjuk. A találkozó a hétvége első napján, 17:00-kor veszi kezdetét. Jegyvásárlási információk IDE kattintva olvashatóak.
 
Ez alkalommal nem lesz hosszú, megannyi videóval tűzdelt a beharangozó írásunk, mivel szombati vendégeink történetük során először szerepelnek a magyar bajnokság legjobbjai között. A 2017/18-as szezonban kiharcolt eredményükkel idén már az NBI-es tabella résztvevőit erősítik, miután egy éve az MTK mögött a második helyen végeztek az NBII-es pontvadászatban.
 
Az első Kisvárda elleni összecsapásunkra 2018. október 6-án, Pakson került sor. A mérkőzés első játékrészében tőlünk Hahn János (16’), Remili Mohamed (19’) és Gévay Zsolt (42’) talált a kapuba. A három találatunkra a Kisvárdától csak Horváth Zoltán tudott válaszolni a 30. minutumban. A második játékrész legelején Gévay ismét betalált, ezzel beállítva a premier 4-1-es végeredményét.
 
 
 
A visszavágóra már az otthonunktól mintegy 413 km-re fekvő, kisvárdai stadionban került sor idén február közepén. A mérkőzés különösebb izgalmak nélkül, gólnélküli döntetlennel ért véget.
 
 
 
Az előttünk álló szombaton azonban kulcsfontosságú három pont a tét a bajnokság utolsó előtti fordulójában. Az idei évadban utoljára lépünk pályára idehaza, és, ha nyerünk, a záró hétvégén a kiesés miatt sem kell tovább izgulnunk. Sok játékosunk elmondta már, mennyit jelent számára, ha telt lelátók előtt léphet pályára, így töltsük meg Fehérvári úti stadionunk zöld széksorait, és buzdítsuk a srácokat minél hangosabban a létfontosságú három egység eléréséért.
 
kisbeh2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök