l19be1.jpg

Bemutatkoznak U19-es lányaink

2019. máj. 15.  -  Női labdarúgás
Ahol már előtérbe kerül a lendületesebb és a taktikusabb játék.
Ahol már előtérbe kerül a lendületesebb és a taktikusabb játék.
Legidősebb női labdarúgóink a korcsoportos bajnokság úgynevezett Közép csoportjában versenyeznek. Gárdánk a kilenccsapatos tabella ötödik helyén található, amikor már csak egy forduló van vissza az idei szezonból. A szezonzáró meccsig összegyűjtött 25 pont 8 győzelemből és 1 döntetlenből tevődött össze, amihez 6 vereség párosult. Az utolsó kör eredménye esetünkben pozícióról már nem dönt, se lejjebb, se feljebb nem tudunk már kerülni. 
 
A teljes tabella és a fordulónkénti eredmények IDE kattintva érhetőek el. 
 
Rangidős lányainkat Radványi László tréningezi, segítője Haraszti Zoltán, valamint technikai vezetőként Karszt József

„Ebben a korosztályban 2000.01.01-jétől 2004.06.30-ig bezárólag született fiatalok szerepelhetnek, csapatunkat kalocsai és paksi lányok alkotják” - kezdte Radványi a reprezentálást, aki elmondta, a bajnokság végére szeretett volna közelebb kerülni a dobogóhoz, azonban ez sajnos idén nem sikerült, ennek okairól, azonban majd a pár hét múlva jelentkező szezonértékelőben kérdezzük. 
 
l19be4a.jpg
 
Először is arra kerestük a választ, mi a legfontosabb 19 éves női labdarúgóinknál. „Ebben a korcsoportban már a nagypályás szabályok vonatkoznak a lányokra, ezáltal elengedhetetlen a jó állóképesség és kondíció” - avatott be bennünket trénerünk, aki azt is hozzátette, itt már lendületesebb, taktikusabb játékot vár el a futballistáitól. De mi szükséges még, ha valaki ezek birtokában kiemelkedőt akar nyújtani? „A vele született adottságokkal kell párosítani a szorgalmat, a kitartást és a rendszeres edzéslátogatást. A foglalkozásokon pedig a technikai és a taktikai feladatokat megfelelően el kell sajátítani, később, a mérkőzéseken ezeket elővenni, alkalmazni.” 
 
U19-es csapatunkat hivatalosan 21 labdarúgó alkotja, név szerint: Lengyel Márta (kapus), Búz Vivien (kapus), Kiss Laura (kapus), Trapp Enikő (csapatkapitány), Horváth Hanna, Tóth Panna, Somogyi Anna, Rauth Adrienn, Kiss Vanda, Bodajki Zorka, Horváth Melitta, Lickert Szintia, Wiesner Dalma, Hefkó Henriett, Puch Boglárka, Ruff Fanni, Varga Tekla, Oláh Virág, Oláh Emese, Varga Niké, Tarcal Renáta. 
 
A cikksorozatunkat folyamatosan olvasók több, alacsonyabb korosztályban már említett névvel is találkozhatnak, hiszen klubunk filozófiája szerint, akik kiemelkedő teljesítményre képesek saját „mezőnyükben”, azok idősebbek között is versenyezhetnek, hogy képességeiket még gyorsabban magasabb szintre emelhessék. 
 
l19be4.jpg
 
Radványi László edzői filozófiáját firtató témánkra is készült. „A legfontosabbnak azt tartom, hogy kialakuljon bennük a futball iránti szeretet, valamint tiszteljék egymást és a sporttársaikat egyaránt, ezáltal pedig létrejöjjön egy egységes, igazi csapat, ahol jelen van az egymásra figyelés is. Én a legjobban ezeket az eszméket szeretném átadni nekik” - engedett bepillantást gondolataiba edzőnk. 
 
Zárásként pedig lássuk, milyen tréning koncepciókon keresztül vezet az előbb elmondottakhoz az út: „Havi edzéstervet készítek, amelynek során tervszerűen kialakítom a taktikai elemeket. A felkészülési időszak, mint minden csapatnál, a lányoknak is igen fontos, hiszen Ők is ezzel alapozzák meg az erejüket a bajnokság kezdetére” - így kollégánk, aki még arra is odafigyel, hogy - mint mondta - a lányok különböző egyéniségek, és ezt munkája során folyamatosan szem előtt is tartja, így mindenkiből a legtöbbet próbálja kihozni. 
 
Végül a szokásos jó kívánságokkal zárjuk publikációgyűjteményünk utolsó fejezetét. Hajrá, csajok, és reméljük, mindenki eléri mindazt, amit szeretne, a labdarúgásban és az életben egyaránt. 
 
Utánpótláscsapatainkat bemutató cikksorozatunk teljes archívuma: az U19 ITT, az U17 ITT, az U16 ITT, az U15 ITT, az U14 ITT, az U13 ITT, az U12 ITT, az U7-től U11-ig ITT, a lány U16 ITT, a lány U14 pedig ITT érhető el! 
 
l19be3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök