edeb2.jpg

Edzői szemmel

2019. máj. 18.  -  NB I.
Így várja a két tréner a szezon utolsó összecsapását.
Így várja a két tréner a szezon utolsó összecsapását.
Herczeg András, a DVSC vezetőedzője: „Megfelelő önbizalommal és magabiztossággal kell futballoznunk, szorongva nem lehet nyerni. Lényeges, hogy felvállaljuk a cseleket, lövéseket, és merjünk focizni. A Paks az elmúlt három meccsén nem talált legyőzőre, hét pontot szerzett, ráadásul két összecsapást kapott gól nélkül hozott le. Szoros találkozót várok, mert biztos vagyok benne, hogy az atomvárosiak is odateszik majd magukat. Mindent megteszünk a győzelemért.”
 
Mesterünk, Csertői Aurél: „A Debrecen egy kiváló csapat, ugyanakkor mi abban a felfogásban utazunk hozzájuk, hogy egy jó eredményt szeretnénk elérni idegenben. Az év elején sikerült legyőznünk a DVSC-t, azonban minden összecsapás különböző, így ebből ez alkalommal sem szabad kiindulni. Egy sikerrel megvívott záróforduló valamelyest kozmetikázná az idei szezonunkat.”
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök