nyarcsat1.jpg

Továbbra is esküvők és horgászat

2019. máj. 31.  -  NB I.
Támadóinkat sem hagytuk ki, lássuk, ki mivel tölti a szabadnapokat!
Támadóinkat sem hagytuk ki, lássuk, ki mivel tölti a szabadnapokat!
Simon András: Egy hetet teljes pihenéssel töltök, aztán nyaralni megyünk a családdal. Most nem leszek nagyon aktív a szabadidő alatt, mert egy hosszú és nehéz szezonon vagyunk túl, amit ki kell pihenni. Az utazásból hazatérve elkezdem a mozgást, hogy pár hétre rá újult erővel vethessem bele magam a már kötelező tréningekbe. 
 
Hahn János: A szünet alatt a barátaimmal részt veszünk egy pár napos fesztiválon, valamint a menyasszonyommal Badacsonyba látogatunk öt nap erejéig. Én ilyenkor általában aktívan töltöm ezeket a heteket, nem lesz ez most sem másképpen. Talán a legpihentetőbbnek a badacsonyi kirándulás ígérkezik, ahol párommal elsősorban wellnessezünk, illetve a leendő esküvőnket tervezgetjük majd. Ami a mozgást illeti, folyamatosan járok kocogni és mellette erősítek is. Az idény végén összeszedett kisebb térdsérülésem egyre jobb állapotban van, így bízom benne, hogy a felkészülést már százszázalékos állapotban fogom kezdeni. 
 
nyarcsat2.jpg
 
Remili Mohamed: Ilyenkor mindig a balatoni nyaralónkban vagyunk, így lesz ez most is, a családdal és a gyerekekkel megyünk le. Két esküvőn is részt veszünk majd, ebből az egyik a kapusunké, Nagy Gerié lesz, a másik pedig egy szintén labdarúgó barátomé. Van egy egyéni edzéstervem, amit a visszatérés előtt mindenképpen végigveszek az aktív pihenéssel töltött két hét után. 
 
Könyves Norbert: Mindenekelőtt a családommal hazalátogatunk a vajdasági Ada városába, hisz’ a nagyszülők rég látták már a gyerekeket. Innen aztán lenézünk a tengerpartra, ahol kezdetét veszi a pihenés. Mivel én nem szoktam egyből abbahagyni a mozgást, a szezon végeztével levezetést tartok magamnak. A relaxálás utáni természetesen szentelek időt a horgászatnak is, amit otthon, a szokott Tisza-parton fogok kivitelezni a rokonsággal. 
 
Végezetül a gólfelelőseinknek is minden jót kívánunk a nyári hetekre, hogy aztán a 2019/20-as szezonban minél több találatot szerezzenek ellenfeleink legnagyobb bánatára. 
 
nyarcsat3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök