kolyoku8.jpg

Egy arany és egy ezüst a Kölyökligából

2019. jún. 04.  -  Utánpótlás
Igazán remekre sikeredett az U8-as és az U10-es korcsoport szezonja.
Igazán remekre sikeredett az U8-as és az U10-es korcsoport szezonja.
Átfogó cikkünket az évad legelejéről, a csapat kialakulásának, összetételének és a sorozat lebonyolítási rendszerének leírásával kezdjük, hogy minden kedves szurkolónk, olvasónk kellően informált legyen sikerünkkel kapcsolatosan. 

„Régiós válogatott” indítása 
 
Ez volt az első esztendő, mikor az U8-as és az U10-es korcsoportú Kölyökliga bajnokságban történő indulásunkban fontos szerepet játszott, hogy klubunk a Tolna VFC egyesületével megállapodást kötött, melynek értelmében idén a két együttes közösen indított egy-egy csapatot. Így amolyan „régiós válogatottként” tudtunk szerepelni az országos sorozatban, de Bonyhádról és Dombóvárról is csatlakoztak tehetséges gyerekek a gárdához. A megyében dolgozó szakemberek pedig egymás munkáját segítették. 

A sorozatról 
 
A Kölyökliga egy színvonalas bajnokság, ahol a fiatal futballistanövendékek nívós mérkőzéseket tudnak játszani. Egy forduló alatt két mérkőzést bonyolítanak le, ami azt jelenti, hogy kétszer 40 percben kell az ország minden pontjáról érkező csapatok ellen helytállni. A sorozat két részből áll: egy alapszakaszból, amely után a helyezésekkel úgynevezett alsó- és felsőházba lehetett kerülni, és egy rájátszásból. Ezek után alakul ki a liga végeredménye. 
 
kolyoku10a.jpg
Az aranyérmes U10-es csapat 

Eredményeink 
 
Az alapszakasz 2018 szeptemberében indult, ahol az U8-as csapatunk rögtön egy szép győzelemmel kezdett az Újpest FC ellen. Ez a siker nagy lökést adott számukra a továbbiakban. A trénerek szerint az őszi idény egyik legfontosabb részét képezte, hogy csapattá kovácsolják a gyerekeket. Ez szerencsére gyorsan sikerült, és a fiatalok között barátságok szövődtek. Végül az alapszakaszt az ötödik helyen zártuk, és ezzel az U8-as célkitűzésünket sikerre vittük, azaz, hogy a felsőházba kerüljünk. Így csapatunk továbbra is erős együttesek ellen tudott játszani és ezáltal fejlődni. A téli szünetben több edzőmérkőzést játszottunk, többnyire idősebb korosztályok csapatai ellen. Ezen barátságos összecsapások célja az volt, hogy méltóképp felkészüljünk a felsőház küzdelmeire. 
 
U10-es gárdánk az alapszakaszban lejátszott nyolc találkozójából mindösszesen egyet vesztett el, így harmadik helyezettként kvalifikáltuk magunkat a felsőházba, ahol március végén indultak újra a küzdelmek. 
 
U8-as korosztályunk tavaszi rajtja ismét jól sikerült, hiszen két meccsből két győzelemmel indultunk. Fiataljaink kiváló csapategységet és küzdeni tudást mutattak, több alkalommal is vesztes állásból sikerült megfordítani a mérkőzést. A bajnokság végén látványos játékkal bizonyítottuk, helyünk van a dobogón. Végül hat győzelemmel és csak két vereséggel, azaz 18 megszerzett ponttal a liga második(!) helyén végzett klubunk és a Tolna VFC közös csapata. 
 
Az U10-es rájátszás hét győzelem mellett egy döntetlent hozott. Az utolsó fordulóban játszott mérkőzésünk, melyet a budapesti III. kerület csapata ellen vívtunk, igazi döntővel ért fel, hiszen a mérkőzés kezdetéig holtversenyben vezettük a tabellát. Az összecsapást végül 6-3-ra sikerült megnyernünk, így a bajnokság végeztével mindenkit magunk mögé sorakoztattunk a tabellán, tehát aranyéremnek örülhettünk. 

Keretek 
 
Az U8-as csapat kerete: Sági Roland, Fábián Zsombor, Hermann Roland, Tamási Dominik, Görgics Barnabás - PAKSI FC; Fodor Merse, Keserü Benjámin, Németh Máté, Rakó Márk, Kovács Zorán, Fazekas Dávid, Dömötör Zsombor - Tolna VFC és Tusa Zétény, Niklós Marcell - Bonyhád VLC 

A felkészítőedző: Morvai Ádám
 
Az U10-es csapat kerete: Almási Kristóf, Száraz Benedek, Osztermáyer Tamás, Kökény Sion - PAKSI FC; Wiesner Balázs, Klem Dominik, Boros Milán, Kanász Ákos, Orbán Ákos, Lajtai-V. Viktor - Tolna VFC; Gyánó Marcell, Teleki Alex - Dombóvár FC és Krausz Ármin, Farkas Dominik - Bonyhád VLC 

A felkészítőedző: Szőcs Richárd
 
Óriási gratuláció illeti tehát mindkét csapatunkat, akiknek további sok sikert kívánunk a jövőre nézve! Szép volt, srácok! 

Borítókép: Az ezüstérmes U8-as csapat
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök