holc1.jpg

Rutinos kapust szerződtettünk!

2019. jún. 12.  -  NB I.
Holczer Ádám klubunk első nyári igazolása.
Holczer Ádám klubunk első nyári igazolása.
A tapasztalt hálóőrrel a szerdai napon három évre szóló szerződést kötöttünk. A centiméterek híján két méter magas labdarúgó profi pályafutása 2007-ben, a Ferencvárosnál kezdődött. Újdonsült kapusunk az elmúlt 12 évben megannyi NBI-es és NBII-es együttesben megfordult, ezekben összesen 182 első és másodosztályú mérkőzés alkalmával kamatoztatta és bizonyította tehetségét. A fővárosi zöld-fehérekhez 2017 januárjában tért vissza, és a mögöttünk hagyott szezon végeztével bajnoki aranyat ünnepelhetett.

„Megmondom őszintén, izgatott vagyok, hisz’ hosszú évek után elkerültem nevelőegyesületemtől. Szeretnék hétről hétre úgy készülni, hogy én védem a paksi kaput, ez a motivációm. Nagyon várom az előttem álló feladatokat, és szeretném, ha sikeresek lennénk” - nyilatkozta a kontraktus aláírását követően Holczer, akinek megannyi elismerésben gazdag évadot kívánunk csapatunknál. 
 
Új kapusunk érkezéséről, ahogy az már szokásunkká vált, klubunk ügyvezetőjét is megkérdeztük. „Mindenképpen terveztünk keretünkbe még egy kapust igazolni. Holczer Ádám személyében egy jó hálóőr érkezett hozzánk, és bízunk benne, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeinket” - így Haraszti Zsolt.
 
holc2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök