tovzte.jpg

Nagyarányú továbbjutás az U14-nél

2019. jún. 14.  -  Utánpótlás
Fiataljaink az első osztályért versengenek - egy lépéssel közelebb
Fiataljaink az első osztályért versengenek - egy lépéssel közelebb
Bajnoki aranyérmes (NBII, dél-nyugati régió) csapatunk Zalaegerszegen elért 1-1-es döntetlenjét követően, a visszavágó alkalmával hazai pályán fogadta a ZTE együttesét. Az osztályozómérkőzések két meccset követően dőlnek el, és két csapaton keresztül vezet az út az NBI-be. Jelentjük, az első akadályt sikerrel vettük. Lássuk a második találkozó jegyzőkönyvét: 
 
U14-es első osztályozómérkőzés (visszavágó): PAKSI FC - ZTE FC 7 - 1 (2 - 0) 
 
Kezdők: Herman, Mácsik, Ádám, Binder, Pupp, Lépő, Kugler, Perger, Nagy Dávid, Pesti, Szivós 

Cserék: Nagy Dániel, Fehér, Péter, Horváth, Benkó, Babos, Forster 

Gólszerzőink: Binder, Nagy Dávid, Pesti, Ádám, Benkő, Nagy Dániel és Szivós 

„Az idegenbeli 1-1 után azt mondtam a srácoknak, nyugodjanak meg, amiket ott kihagytunk, itthon be fognak menni, így is lett. Tartottunk a jól záró zalaegerszegi védelemtől, akik ez alkalommal nagy területen játszottak. Ezt kihasználva le tudtuk kontrázni vendégeinket, és a második játékrészre szinte minden támadásunk helyzet lett, mivel a ZTE teljesen elfáradt. A nagyarányú győzelmünk is teljesen megérdemelt. Minden játékosunk jól teljesített” - értékelte a visszavágó mérkőzést Mácsik Attila edzőnk. 
 
8-2-es összesített eredménnyel így csapatunk lépett eggyel közelebb céljai eléréséhez. 
 
Mint már írtuk, az NBI-es tagságért még egy oda-visszavágós párharcot kell hasonló sikerrel abszolválnia labdarúgónövendékeinknek. Ellenfelünk a FŐNIX GOLD - KISE párharc továbbjutója lesz. Ennek a párosításnak a második összecsapását szombaton rendezik, így a döntő forduló pontos lebonyolítási menetrendje sem ismert még, amint a találkozók időpontjai biztossá válnak, természetesen hivatalos felületeinken tájékoztatjuk szurkolóinkat.

Szép volt, srácok, így tovább! Hajrá! 

Érdekes lehet: 
 
Az első mérkőzés jegyzőkönyve és edzői értékelése ITT található.
 
Utánpótláscsapataink szezonértékelője U12-től U19-ig ITT és ITT érhető el, női csapataink edzői pedig ITT elemezték a mögöttünk hagyott évadot. 
 
A bajnoki elsőség apropójából Mácsik Attila edzőnkkel készített interjú IDE kattintva olvasható.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök