konyvi0.jpg

Könyves: Úgy érzem, jó lesz ez!

2019. júl. 01.  -  NB I.
Támadónkkal beszélgettünk formáról, edzésekről.
Támadónkkal beszélgettünk formáról, edzésekről.
Mondhatjuk, jó játékkal zártad a 2018/19-es szezont, hiszen igen fontos és győztes gólt szereztél a 32. fordulóban idehaza, a Kisvárda ellen. Viszont ez majd’ két hónapja volt, az idei bajnoki rajt pedig még odébb… 
 
Igen, pont az utolsó hazai mérkőzésünkre lendültem játékba, így, ha azt nézzük, számomra nem jött jókor a nyári szünet. Most augusztus 3-ra kell fókuszálnom, és abban bízom, hogy addigra újból elérem majd azt a szintet.

Elegendő ehhez a rendelkezésre álló bő egy hónap? 
 
Páran úgy gondolhatják, rövid a felkészülési időszak, szerintem a hat hétnél volt már rövidebb is, így ezeknek a napoknak elegendőnek kell lenniük mindenre. És azt se felejtsük el, eddig úgy néz ki, összesen hét tréningmérkőzést játszunk, tehát a meccsterhelés is kellően megvalósulhat. 

Egy hét már el is röppent, hogyan látod az eddigieket?
 
Az első két napon ráhangolódtunk a felkészülésre, majd szép fokozatosan emeltük a szintet. Úgy gondolom, már ezen a héten elérjük a csúcspontot, ami a terhelést illeti. Precízen haladunk végig egy kiválóan megtervezett programon.

konyvi1.jpg

Milyenek a Szivics-edzések?
 
Mivel a végső játékunk sok kicsi, de annál meghatározóbb dologból fog összeállni egy egésszé, minden apróságra odafigyel, és azonnal kijavít minket, ha valamit nem jól csinálunk. Nekem nem újdonság vele együtt dolgozni, hiszen régebben engem is edzett már. 

Túl vagyunk egy Kecskemét elleni felkészülési mérkőzésen, melyet 3-0-ra meg is nyertünk. Bár nem voltál kerettag, hogyan láttad az eseményeket a lelátóról? 
 
Véleményem szerint az első félidőben domináltunk, ennek köszönhetően találatokat is szereztünk, míg a KTE kapura sem lőtt. A második játékrészbe úgymond egy kicsit belealudtunk, így a hazaiak párszor kontrákat is vezethettek. A pontatlan passzaink pedig sok eladott labdát eredményeztek. 

Zárásként térjünk vissza a saját formádra, mit érzel, mit hoz majd az elkövetkezendő pár nap, hét? 
 
Mint ahogy korábban említettem, dolgoztam már együtt vezetőedzőnkkel, és az idő alatt is volt felkészülési időszak, abból és a mostaniakból kiindulva úgy érzem, jó lesz ez. Szeretem a kemény tréningeket, én ezekhez szoktam hozzá. Formáról még nem beszélhetünk, hiszen még nagyon az elején vagyunk, de remélem, a kellő időre az is jönni fog.
 
konyvi2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök