livel1a.jpg

Livingston FC - PAKSI FC 0 - 1

2019. júl. 03.  -  NB I.
Skót első osztályú csapat ellen diadalmaskodtunk a második felkészülési mérkőzésünkön.
Skót első osztályú csapat ellen diadalmaskodtunk a második felkészülési mérkőzésünkön.
A Livingston FC kerete 

Kezdők: Sarkic, Devlin, Lithgow, Lamie, Silla, De Vita, Bartley, Tacobs, Souda, Rittman, Dykes 

Cserék: Stewart, Blues, Lawless, Sibbald, Erskine, Miller, Cranford, Pepe, MacMillan, Girch, Robinson

Csapatunk összeállítása

Kezdők: Nagy G., Osváth, Lenzsér, Fejes, Szabó, Windecker, Papp, Bor, Könyves, Böde, Remili

Cserék: Holczer, Kővári, Zachán, Kelemen, Báló, Egerszegi, Bartha, Kesztyűs, Simon, Hahn, Fejős

Gólszerző: Böde 26'

„Ma egy nagyon hasznos munkanapon vagyunk túl, hiszen délelőtt keményen edzettünk, délután pedig felkészülési mérkőzést játszottunk. A Livingston egy jó csapat, és most egy olyan feladat elé állítottak minket, amiből a későbbiekben is tanulhatunk, hasznunkra lehet a bajnokság során. Mindkét játékrészben teljesen elégedett voltam a fiúk teljesítményével. Jó érzés, hogy azt mondhatom, előre haladunk” - értékelt a találkozót követően honlapunknak vezetőedzőnk, Tomiszlav Szivics.

livel2.jpg
 
Percről percre 

1. perc: A Livingston kezdte a mérkőzést.
 
4. perc: Könyves indult meg a jobb oldalon, de mielőtt középre adhatta volna a játékszert, ahol Szabó érkezett, szerelték.
 
10. perc: Nagy G. fogott könnyedén egy lelassuló távoli lövést középről.
 
12. perc: Szabó indult volna meg veszélyesen a bal oldalon, de a partjelző lest intett.  
 
16. perc: Bor kapott sárga lapos figyelmeztetést egy szabálytalan belépő miatt.
 
19. perc: Böde ugratta ki pontosan Könyvest középen, aki üresen vezethette a kapura a labdát, lapos lövését azonban Sarkic bravúrral hárította. Szépen kidolgozott helyzet maradt ki.
 
22. perc: A játékvezető a nagy melegre való tekintettel ivószünetet rendelt el.
 
25. perc: Remili veszélyes szögletét Fejes fejelte kapura, Sarkic bravúrral hárított, majd a kipattanót Lenzsér lőtte mellé. 
 
26. perc: Góóól! Böde lőtte laposan a játékszert a kapuba körülbelül 11 méterről a jobbösszekötő helyéről. Livingston FC - PAKSI FC 0 - 1

36. perc: Böde szabadított fel fejjel egy veszélyesen középre érkező livingstoni sarokrúgást.
 
43. perc: Nagy G. magabiztosan gyűjtötte be a levegőből a második livingstoni szögletet. 

Véget ért az első félidő. Livingston FC - PAKSI FC 0 - 1

livel3.jpg

A szünetben vezetőedzőnk „sorcserét” eszközölt. 
 
46. perc: Csapatunk kezdte a második játékrészt.
 
49. perc: A harmadik livingstoni szöglet is veszélytelen volt a kapunkra. 
 
52. perc: Holczer öklözött ki a tizenhatosunkon kívülre egy veszélyesen a kapunk elé tartó, sarokrúgással felérő szabadrúgást.
 
55. perc: Holczer bravúros védése kellett, hogy megmaradjon az előnyünk, miután ellenfelünk 10 méterről szabadon lőhetett. 
 
56. perc: Kesztyűs lőtt a kapu fölé egy szép kontratámadást követően a bal oldalról.
 
65. perc: Hahn lőtt 10 méterről nem sokkal a kapu fölé egy pontos bal oldali beadást követően.
 
69. perc: Báló tekert veszélyesen középre egy szabadrúgást a tizenhatos sarkától, a középre érkező játékszert Stewart húzta le a levegőből.
 
75. perc: Kesztyűs sarkrúgását középen Bartha csúsztatta a kapu mellé.
 
80. perc: Egy távoli livingstoni szabadrúgás messze a kapunk felett hagyta el a játékteret.
 
86. perc: Bartha csavart kapura távolról egy szabadrúgást, a középre tartó labdát Stewart magabiztosan fogta.
 
Véget ért a mérkőzés. Livingston FC - PAKSI FC 0 - 1

livel4.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök