hoel2.jpg

PAKSI FC - Budapest Honvéd 3 - 1

2019. aug. 11.  -  NB I.
Maximálisan megérdemelt győzelem, szép gólokkal fűszerezve.
Maximálisan megérdemelt győzelem, szép gólokkal fűszerezve.
Csapatunk összeállítása 
 
Kezdők: Holczer, Hahn, Osváth, Fejes, Remili, Balogh, Papp, Szabó, Bartha, Könyves, Lenzsér
 
Cserék: Rácz, Cseke, Kecskés, Böde, Windecker, Kővári, Kelemen

Sérültek: Kulcsár, Haraszti, Simon Á., Zsidai 
 
A Budapest Honvéd kerete

Kezdők: Berla, Uzoma, Moretti, Batik, Kulach, Banó-Szabó, Kamber, Lovric, Kukoc, Ikenne-King, Ngog

Cserék: Horváth, Kálnoki-Kis, Hegedűs, Cipf, Niba, Moutari, Egerszegi
 
hoel4.jpg

Percről percre
 
1. perc: A Budapest Honvéd csapata kezdte a mérkőzést.
 
2. perc: Bartha indult meg a jobb oldalon tisztán, majd középre adta a játékszert, amit a Honvéd védői szabadítottak fel. 
 
2. perc: Osváth lőtt majd’ 30 méterről, a kapu közepébe tartó labdát Berla fogta. Bátor és jól kivitelezett próbálkozás volt.
 
6. perc: Szabó tekerte be a bal oldalról a labdát, amit az ötös túloldalán Hahn fejelt vissza középre, az érkező Remili elől az utolsó pillanatban mentettek vendégeink. Szépen lejátszott támadás volt, aminek a végén nagy lehetőségünk volt gólt szerezni.
 
9. perc: Remili tekert tanítani való módon a vendég kapu elé egy jobb oldali szabadrúgást a félpálya felétől. A veszélyesen érkező labdába végül Fejes ért bele a túloldalon, de lövése mellé ment. Ismét egy remek helyzetet alakítottunk ki.
 
16. perc: Hahn kényszerítőzött a bal oldalon Szabóval, majd laposan próbálkozott, végül Berla bravúrral hárított. Gyönyörű megmozdulás volt ismét. 
 
17. perc: Kukoc szögletét Lovric lőtte messze a kapunk mellé 12 méterről.
 
21. perc: Osváth indult a jobb oldalon, zseniális beadásáról középen Hahn maradt le centiméterekkel. 
 
23. perc: Remili kis sarokrúgását Könyves ívelte középre, ahol Hahn várta volna a játékszert, de két vendég védő két kézzel lökte el támadónkat, így nem tudott fejelni, a síp pedig néma maradt. 
 
26. perc: A játékvezető a nagy melegre való tekintettel ivószünetet rendelt el.
 
31. perc: Uzoma kapott sárga lapos figyelmeztetést, miután az előre törő Hahnt csúnyán buktatta. Reklamálásért Giuseppe Sannino, vendégeink vezetőedzője is „besárgult”.
 
35. perc: Góóól! Könyves tekerte pontosan középre a labdát a jobb oldalról, Remili pedig 11 méterről nem kegyelmezett. Gyönyörű villanás volt! PAKSI FC - Budapest Honvéd 1 - 0 :)

40. perc: Bartha jobb oldali beadását a tizenhatos vonalától Remili ollózta a kapu mellé. Szép mozdulat volt.
 
43. perc: Kukoc veszélyes szögletét Batik lőtte kapásból a kapunkra, Holczer hatalmas bravúrral védett, és ezzel tartotta meg előnyünket.
 
45+1. perc: Góóól! Balogh tanítani való módon tekert a vendég kapu elé egy szöglettel felérő szabadrúgást, majd a középen kiváló ütemben érkező Hahn védhetetlenül fejelte a kapuba a játékszert. Ez igen! PAKSI FC - Budapest Honvéd 2 - 0 :)
 
Véget ért az első félidő! PAKSI FC - Budapest Honvéd 2 - 0

hoel3.jpg

46. perc: Csapatunk kezdte a második játékrészt.
 
48. perc: Osváth jobb oldali beadására Hahn érkezett, csatárunk sarkazása centikkel ment a vendég kapu mellé. Egyelőre ott folytatjuk, ahol abbahagytuk!
 
52. perc: Remili tekert ismét pontosan középre egy szabadrúgást a bal oldalról, az érkező Hahn fejelt bele a játékszerbe, ami nem sokkal a Honvéd-kapu mellett hagyta el a játékteret. Gyönyörű jeleneteink vannak!
 
58. perc: Változtattak vendégeink: Kulach helyett Cipf és Kukoc helyett Egerszegi kapott lehetőséget.
 
61. perc: Balogh tekert pimaszul a kapura egy szabadrúgást a tizenhatos sarkától, Berla védett.
 
61. perc: Ikenne-King kapott sárga lapos figyelmeztetést, miután szabálytalansága után reklamált. 
 
63. perc: Góóól! Balogh zseniálisan adta középre a labdát a bal oldalról, középen ismét Hahn érkezett, a labda pedig a hálóban landolt. PAKSI FC - Budapest Honvéd 3 - 0 :)

66. perc: Mesterünk is cserére szánta el magát: Remili helyett Cseke lépett a pályára. 
 
68. perc: A játékvezető a nagy melegre való tekintettel ivószünetet rendelt el.
 
71. perc: Könyves kapott sárga lapos figyelmeztetést.
 
72. perc: Kihasználta harmadik cseréjét is a Honvéd: Moretti helyett Moutari kapott lehetőséget. 
 
76. perc: Gól! Moutari révén szépítettek a vendégek. PAKSI FC - Budapest Honvéd 3 - 1 :(

80. perc: Mesterünk másodszor is változtatott: Hahn helyett Windecker lépett a pályára.
 
A hivatalon nézőszám: 2311
 
84. perc: Batik kapott sárga lapos figyelmeztetést szimulálásért.
 
87. perc: Vezetőedzőnk harmadik cserelehetőségét is kihasználta: Könyves helyett Böde lépett hatalmas üdvrivalgás mellett a pályára.
 
87. perc: Batik mehetett idő előtt zuhanyozni miután szabálytalansága utáni reklamálásért második sárga lapját is begyűjtötte. Villant is a piros.
 
90+2. perc: Bartha indult meg a bal oldalon, majd középre cselezte magát és laposan próbálkozott. Lövése nem sokkal ment a kapu mellé.
 
Véget ért a mérkőzés! PAKSI FC - Budapest Honvéd 3 - 1
 
hoel5.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök