hoel4.jpg

Micsoda bemutatkozás!

2019. aug. 11.  -  NB I.
Balogh két gólpasszal jelezte, megérkezett!
Balogh két gólpasszal jelezte, megérkezett!
Annak ellenére, hogy újdonsült középpályásunkkal szombaton hosszasan beszélgettünk, vasárnapi teljesítménye után megkerülhetetlen volt, hogy újra szóba elegyedjünk vele. „Az elmúlt 10 évben megtanultam, hogy mindenki annyit érdemel, amilyen keményen dolgozik, amennyit tesz érte. Én pedig, ahogy nemrég is említettem, keményen dolgoztam az elmúlt időszakban. Megmondom őszintén, ennek ellenére nem számítottam ilyen jó kezdésre, ugyanakkor nagyon boldog vagyok, hogy igy sikerült a Kispest elleni találkozónk és a bemutatkozásom egyaránt” - felelte Balogh arra a kérdésünkre, számított-e ilyen berobbanásra. 18-as számú játékosunk rögtön 90 percet kapott mesterünktől, Tomiszlav Szivicstől, így erőnlétére is kitértünk. „Elfáradtam, de megtettem mindent a csapatért, örülök, hogy a két asszisztommal hozzá tudtam járulni a szép győzelemhez. Tovább kell dolgoznom, hogy, ha vezetőedzőnk a jövő héten is érdemesnek talál arra, hogy pályára küldjön, a legjobbamat nyújtsam.” Ha már jövő hét, az Újpest elleni összecsapásunkra is rákérdeztünk. „Ma még mindenki ünnepelni fog, de egészen biztos, hogy már most átbeszélünk egy-két dolgot, javítanivalót. Holnaptól pedig az Újpest ellen készülünk. A Honvéd ellen jól játszottunk, de ahhoz, hogy jövő hétvégén is sikert érjünk el, ismét kemény hétköznapokat kell produkálnunk. A budapesti Megyeri úton legalább ilyen teljesítményre, vagy még jobbra lesz szükség, hogy ismét három ponttal gyarapodjunk.”
 
hobabu1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök