horem3.jpg

Remili: Ez az igazi arcunk!

2019. aug. 12.  -  NB I.
Rutinos csatárunk kezdte a gólgyártást a Honvéd ellen.
Rutinos csatárunk kezdte a gólgyártást a Honvéd ellen.
Milyen érzésekkel léptél pályára vasárnap?
 
Motivációm egyszerű volt: meghálálni mesterünk bizalmát, miszerint kezdőként számított rám, és bebizonyítani, hogy ott a helyem. Ezen felül hajtott, hogy csapatszinten is eredményesek legyünk. Szerettem volna gólt szerezni vagy gólpasszt adni, hála Istennek előbbi összejött.

Mit kért vezetőedzőnk a meccs előtt tőled?
 
Egyszerűen fogalmazott: próbáljak előrefelé játszani, legyek veszélyes és rúgjak kapura minél többet.

Hogy született a gól?
 
Janóka (Hahn János - a szerk.) szokásához híven kiharcolta a helyzetet, melyből Könyvi (Könyves Norbert - a szerk.) indult meg a jobb szélen, az egyetlen védő kilépett, így innentől kezdve csak az volt a kérdés, észreveszi-e, hogy középen egyedül vagyok. Észrevett. Kívülről talán úgy tűnik, könnyű dolgom volt, de azért ilyen kiélezett helyzetben semmi sem az, valamint számunkra az is fontos volt, hogy mi szerezzük az első találatot. Ennyire egyébként nem szerettem volna megemelni a labdát, de azért még így is jó helyre ment.
 
horem1.jpg

A vezető gólunk megszerzése után Te hogyan élted meg a mérkőzés többi szakaszát belülről?
 
Úgy éreztem, találatom után lekerült a csapatról egyfajta teher, és onnantól kezdve mindenki önfeledten focizott. Próbáltuk végig megvalósítani trénerünk kéréseit, előrefelé játszottunk és a labdát is birtokoltuk. Élveztük a focit, játszottunk, és szerintem mindenki jól érezte magát a pályán, így jöttek a további gólok. Ez az igazi arca a csapatnak, ezt a szintet kell tartanunk.

Azt mondod, a csapat igazi arca ez, a Tied is?
 
Mindenképpen! A felkészülés alatt volt egy holtpontom, akkor ki is kerültem a kezdőcsapatból, ugyanakkor Szivics-mester folyamatosan bíztatott. Örülök, hogy most előjött az igazi arcom, hiszen újból jó erőben érzem magam, és szeretnék ezen az úton maradni. Remélem, a jövőben is mindig ilyen játékkal tudom majd támogatni a csapatot, hisz’ akkor szép eredményeket érhetünk el. Sokan elmondták már korábban, jelenlegi keretünkkel sok mindenre lehetünk képesek, ezt én is így gondolom, így hozzájuk csatlakozom.
 
horem4.jpg

Visszatérve vezetőedzőnkre: milyen a munka Tomiszlav Sziviccsel? 
 
Csak pozitívumokat tudok mondani. Mindenkit folyamatosan bíztat, jobb teljesítményre sarkall, beleértve a kezdő tizenegyen túli csapattársakat is. Szakmailag extra, sok játékvariációt gyakoroltat a pörgős tréningeken. A kemény edzések miatt jó állapotban is vagyunk, és úgy vélem, ez látszott is. A Honvéd ellen fizikális fölényünk volt. Összességében már érkezése előtt sok jót hallottam róla, most mind be is bizonyosodik. Minden adott ahhoz, hogy sikeres legyen a csapat, a klub, nekünk ehhez az eredményeket a pályán kell szállítanunk.

Szombaton Újpestre látogatunk. Mit vársz attól az összecsapástól?
 
A magunk részéről hasonló folytatásban bízom. Véleményem szerint az Újpest most picivel jobb csapat, mint a Honvéd, valamint a második fordulóbán már Ők is felébredtek, így biztos vagyok benne, hogy jó mérkőzés lesz. Természetesen a három pontért utazunk a fővárosba, de hogy el is hozhassuk, a héten még sok dolgunk lesz. Egy biztos, tartanunk kell a Honvéd ellen mutatott szintünket, és akkor eredményesek lehetünk. 
 
horem2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök