ujppp1.jpg

Az Újpest ellen készülünk

2019. aug. 15.  -  NB I.
A csütörtök délelőtti tréning után Papp Kristóffal váltottunk pár szót a szombatról.
A csütörtök délelőtti tréning után Papp Kristóffal váltottunk pár szót a szombatról.
„Igyekszünk megtartani a múlt hétvégi formánk, bár biztos vagyok benne, hogy az Újpest elleni összecsapásunk teljesen más lesz, mint a Honvéd elleni” - kezdte a mindig fegyelmezett és pontos középpályásunk. „A Kispest elleni teljesítményünkre mindenképpen rá kell tennünk még egy lapáttal, de ez valahol természetes is, mivel úgy gondolom, egy profi futballista teljesen sosem elégedhet meg a mutatott játékával. Véleményem szerint csapatunk képes még magasabb szinten játszani, ami a szombati sikerhez kellhet. Soron következő ellenfelünk jó csapat, ráadásul ez alkalommal Ők játszanak hazai pályán (a budapesti lila-fehérek a Szusza Ferenc Stadion pályafelújítása miatt ideiglenesen az Illovszky Rudolf Stadionban fogadnak bennünket - a szerk.). A hétköznapok alkalmával folyamatosan elemzünk, gyenge pontokat keresünk az Újpesten, ugyanakkor szerintem a legfontosabb, hogy a saját játékunkra kell koncentrálni, és azt kell játszanunk, amit egész nyáron gyakoroltunk, valamint, amit mesterünk kér tőlünk. Ha ezt maximálisan megvalósítjuk, nem lehet problémánk. Összességében egy nagyon kemény találkozóra számítok, de igyekszünk ponttal/pontokkal hazatérni a fővárosból, hiszen ez kell ahhoz, hogy elmondhassuk, idén jó bajnoki rajtot vettünk” - zárta előretekintő, elszánt és pozitív gondolatait 21-es számú játékosunk.
 
Jegyinformációk IDE kattintva érhetőek el!

OTP Bank Liga, 3. forduló
2019. augusztus 17., 19:30
Újpest FC - PAKSI FC
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion
 
ujppp2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök