bdin2.jpg

Böde bízik benne, hogy most már beindul

2019. szept. 11.  -  NB I.
Interjú csapatkapitányunkkal.
Interjú csapatkapitányunkkal.
Hogy láttad az eddigieket belülről?
 
Az első etap kicsit felemásra sikeredett, ugyanakkor úgy gondolom, senki ellen nem vallottunk szégyent, mindenkivel kiélezett összecsapást vívtunk. Mindkét vereségünk, illetve az újpesti vendégjátékunk, mely’ döntetlennel végződött, nüanszokon múlt. A két győzelmünk pedig szépre sikeredett, nem is akárkik ellen, hiszen a Honvédon és a bajnoki rajt meglepetés csapatán, a Mezőkövesden léptünk túl. Ami a saját teljesítményem illeti, eddig jóval többet vártam volna magamtól, bár kisebb sérülésem miatt nehézre sikerült a rajt, de bízom benne, hogy én is kiegyenesedek, és jönnek a gólok.

Tényleg igaz, amit sokan mondanak, miszerint több védő figyelmét is lekötöd a kapu előterében, így a társak - mondjuk Hahn, aki már négy gólos - könnyebben tudnak helyzetbe kerülni? 
 
Egészen biztosan vannak ilyen szituációk, például a mezőkövesdi második gólunk is így született. Én a rövidet támadtam, ahová ketten is kisértek, ha középen maradok, Janóka (Hahn János - a szerk.) nem tud fejelni. Ennek örülni kell, mivel tény, ha többen figyelnek rám, a csapattársaimnak nagyobb területet tudok biztosítani. De azért jó volna már, ha én is megkezdhetném a gólgyártást.

Egyik beszélgetésünk alkalmával említetted már, nincs benned görcs, hisz’ az első ferencvárosi évedben szintén nem szereztél gólt az első öt fordulóban, majd tizenhétig(!) jutottál a szezon végére. Akkor most szombaton várható a Böde-gól? 
 
Egy csatár - így én is - minden meccsen gólt szeretne rúgni, viszont a legfontosabb mindig az, hogy nyerjen a csapat. Ha az én gólommal születik siker, az a saját oldalamról nézve csak hab a tortán. De tényleg bízom benne, hogy most már beindulok.
 
bdin3.jpg

Érdekes, hogy pont az FTC ellen játszunk, van már benned valami extra érzés?
 
Ismerem magam, így tudom, lesz bennem extra érzés, de ez így volt akkor is, mikor a Fradi színeiben először játszottam a Paks ellen. Biztos, hogy más mérkőzés lesz számomra, mint a többi, már most felfokozottabb a hangulatom. Kíváncsian várom az összecsapást.

Milyen az öltözői hangulat a hétköznapokban? 
 
Egy-egy győzelem sokat dob a gárda hétköznapi kedélyállapotán, ami eddig sem volt rossz, sőt… Az, hogy a „pihenőre” sikerrel fordultunk, nagyban segítette a további, kőkemény munkát. 

Hogy látod, miben kell előre lépnünk, hogy stabilabban hozzuk a sikereket? 
 
Fontos kiemelni, nagy pozitívum, hogy Mezőkövesden végre nem kaptunk gólt. Továbbra is minden meccsen úgy kell a pályára lépnünk, mintha az lenne az utolsó. Csak az adott meccsre szabad fókuszálnunk, egy meccsben gondolkodhatunk, és, ahogy eddig, ezentúl sem szabad lebecsülnünk senkit.
 
bdin1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök