mukul.jpg

Úton a pálya felé

2019. szept. 18.  -  NB I.
Sérültjeinknél érdeklődtünk, hogy halad a rehabilitációjuk.
Sérültjeinknél érdeklődtünk, hogy halad a rehabilitációjuk.
Ahogy ügyvezetőnk, Haraszti Zsolt a múlt héten fogalmazott, kész a keret az előttünk álló hónapokra, hozzátette azonban, nagyon várja a nagy sérülésből fokozatosan a maradéktalan felépülésen dolgozó Kulcsár, Haraszti és Simon hármas visszatérését, hiszen velük még erősebbek lehetünk. Lássuk tehát, kivel mikor számolhatunk, ki hol tart a pályára vezető úton jelen pillanatban.

Kulcsár Dávid

„Egyre közelebb vagyok a visszatéréshez, a bemelegítés és a labdás koordinációs gyakorlatok során már csatlakozni szoktam a csapathoz. Ezeken túl beadásos és kapu elé érkezős szituációkat is gyakorlok már, tehát egyre több dolgot tudok csinálni” - kezdte védőnk a helyzetjelentések sorát. „Most az erőnléten van a hangsúly, és még sokáig azon lesz, hiszen a fél éves kihagyás soknak számít ezen a szinten, de majd minden fokozatosan visszatér, így a kondíció is. Bíztató, hogy tüdővel egyre jobban bírom az egészet, a lábam pedig a tervek szerint fejlődik. Két hete egy leszívást kellett alkalmazni, de utána minden úgy ment tovább, mint előtte. Összegezve, egyre jobban érzem magam, és remélem, a következő válogatott szünet után, tehát október közepén, már százszázalékosan a többiekkel együtt tréningezem majd” - érkeztek a pozitív mondatok 77-es számú játékosunktól.

Haraszti Zsolt

„Megfelelő ütemben haladok, és a célom, hogy mihamarabb újra a pályára léphessek. Már nagyon hiányzik a játék, valamint nem csak a lelátóról szeretnék segíteni a csapaton” - fogalmazott röviden, de átfogóan csatárunk, aki folyamatosan kemény munkában van. Mikor tízesünknél érdeklődtünk, akkor is éppen két edzés között értük utol. Bízunk tehát benne, hogy Őt is hamar újra a gyepen láthatjuk.

Simon Ádám
 
Középpályásunk pedig talán egy kicsit kakukktojás ebben a cikkben, hiszen a mögöttünk hagyott válogatott szünetben felkészülési mérkőzésünk során már játszott. 397 nap után újra pályára léphetett. Mindenesetre megkérdeztük Őt is, hova sorolja magát. „Mesterünkkel úgy állapodtunk meg, ha nem bírom a tréninget, szólok, de erre még nem volt példa, így már teljes értékű munkát végzek, teljes értékű játékosnak mondhatom magam, ugyanakkor úgy érzem, a párharcokban azért még utol kell érnem magam, de nem kapkodunk, mindent az idejében. Örülnék, ha a putnoki kupafordulón ismét játéklehetőséget kapnék, de ezt majd vezetőedzőnk eldönti” - mesélte honlapunknak bizakodóan középpályásunk.
 
simipaj1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök