zalavar1.jpg

A Zalaegerszeg ellen készülünk

2019. szept. 26.  -  NB I.
A hetedik fordulóban az idei évad egyik újoncához látogatunk.
A hetedik fordulóban az idei évad egyik újoncához látogatunk.
Csapatunk szombaton este a zalai kék-fehérek otthonában lép pályára az OTP Bank Liga soron következő összecsapásában. Előzetesen egyértelműen nem túlzás úgy fogalmaznunk, ismét kemény próbatétel elé nézünk. Újonc gárda ide vagy oda, a bajnoki rajt óra a ZTE megannyi együttes dolgát nehezítette már meg, így nekünk is fel kell kötnünk a nadrágunk… 

„Egy nagyon nehéz összecsapásra készülünk, ugyanakkor természetesen győzni szeretnénk a Zalaegerszeg otthonában. Ellenfelünk sokpasszos focit játszik kreatív játékosokkal, ehhez társul még, hogy további kiváló labdarúgókkal bővültek a nyár folyamán. A sikerhez egészen biztosan szervezetten kell majd játszanunk, és fontos, hogy a védekezéstől a támadásig egyben legyen a csapat. Az utolsó passzainknál és a támadásaink befejezéseinél ismét maximális koncentrációra lesz szükségünk, ha ez meglesz, három ponttal térhetünk haza” - fogalmazott honlapunknak technikás és mindig elszánt csatárunk, Könyves Norbert a csütörtöki edzés előtt. 
 
A nagy távolság miatt csapatunk már a péntek délelőtti tréning után, délután elutazik Zalaegerszegre, hogy a szombati meccsnapra mindenki kipihent és friss legyen, valamint a lehető legjobb formáját tudja nyújtani. 
 
A mérkőzéssel kapcsolatos szurkolói tájékoztató: jegyvásárlás, utazás, beléptetés… IDE kattintva érhető el!

OTP Bank Liga, 7. forduló
2019. szeptember 28., 17:00
ZTE FC - PAKSI FC
Zalaegerszeg, Zalaegerszegi Városi Stadion (ZTE Aréna)
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök