mubar1.jpg

Bartha sarkát műteni kell!

2019. okt. 02.  -  NB I.
Rossz hírt kaptunk rutinos játékosunktól.
Rossz hírt kaptunk rutinos játékosunktól.
Nem volt véletlen, hogy egyik meghatározó játékosunk, Bartha László neve hiányzott a múlt heti, Zalaegerszeg elleni keretünkből. Középpályásunkkal augusztus végén készítettünk egy hosszabb interjút, melyben elmondta, az alapozási időszakban a jobb sarkánál egy csontkinövéssel küzdött, de a szezon elejére sérülése javuló tendenciát mutatott. 

39-es számú játékosunk az első hat fordulóban folyamatosan szerepet kapott, melyek alkalmával az Újpest és a Mezőkövesd ellen gólpasszal segítette társait és a csapatot. Miután azonban kihagyni kényszerült legutóbbi összecsapásunkat, nem szolgált jó hírekkel: „Folyamatosan bíztam benne, hogy egyre jobb lesz a sarkam, hisz’ tényleg javult egy ideig, aztán egy ponttól kezdve ez a tendencia megállt, sőt… komolyabb terhelésre rosszabbodott. Szép lassan így jutottam el odáig, hogy szenvedés volt játszani, és már a fájdalomcsillapítók sem segítettek” - mesélt az elmúlt hetekről honlapunknak Bartha, akinek sarokcsontkinövése miatt végül az achillese is begyulladt. Profi szakmai stábunk természetesen szüntelenül kezelte játékosunkat, és közösen minden lehetőséget kipróbáltak a gyógytornától kezdve a PRP-injekcióig, a helyzet azonban nem javult. Labdarúgónk így kedden Németországba utazott egy specialistához, aki megerősítette mindannyiunk félelmét, műtét nélkül nem lesz jobb. „A beavatkozást már Magyarországon végzik majd, most pedig azon vagyunk, hogy egy minél előbbi időpontot találjuk, mivel az operációt követően 8-10 hétnek is el kell telnie, mire újra terhelhetővé válik a lábam. Természetesen a rehabilitáció ideje sok tényezős, de megközelítőleg 4-5 hónap, mire újra pályára léphetek” - szolgált egyáltalán nem kellemes információkkal Laci. 

Természetesen - ahogy eddig összes sérült játékosunkkal kapcsolatosan - a jövőben Bartha László kezeléséről és rehabilitációjáról is folyamatosan hírt adunk itt, klubunk hivatalos honlapján.

Rutinos labdarúgónknak pedig sikeres műtétet, gyors felépülést és mielőbbi visszatérést kívánunk!

mubar2.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök