fejin1.jpg

Fejős Áron tudatosan építgeti magát!

2019. okt. 05.  -  NB I.
Fiatal tehetségünk egyre több időt tölt a pályán, és ez újabb és újabb célok elérésére ösztönzi. 
Fiatal tehetségünk egyre több időt tölt a pályán, és ez újabb és újabb célok elérésére ösztönzi. 
A nyári felkészülés közepén, illetve az első fordulót követően beszélgettünk utoljára. Hogy érzed magad? 
 
Kiválóan! Az első mérkőzés után volt egy kis húzódásom, de azóta visszatért az eredeti formám és az erőnlétem is. Semmi panaszom nincs, százszázalékos állapotban vagyok, sőt… minden hétvégét és vele a fordulókat nagyon várok. Örülök, hogy folyamatosan kerettag vagyok, és mesterünk rendre bizalmat szavaz nekem. 

A kisvárdai szezonrajton a kezdő tizenegy tagja voltál, aztán az előbb említett húzódás miatt két meccs „pihenő” következett, majd csereként egyre több játékpercet kaptál eddig. Ez vezetőedző és játékos közös, tudatos megbeszélése, építkezése? 
 
Külön nem beszéltünk erről, de én minden percnek örülök. Ha egy találkozó alkalmával egy percet kapok, akkor azzal a lehetőséggel szeretnék minél jobban, eredményesebben élni mind a saját, mind pedig a csapat oldaláról nézve. És igen, az is boldogsággal tölt el, hogy hétről hétre egyre több játékpercet lehetek a pályán. 

Milyen a munka Szivics-mesterrel? 
 
Professzionális! Kiváló és változatos tréningjeink vannak, melyeknek minden percét élvezem. Kollektíven és egyénileg is javít, ha elrontunk valamit, vagy épp dicsér, ha jól megoldunk egy helyzetet. Szóval csak jókat tudok mondani róla, és úgy gondolom, nagyszerű az összhang közte és a csapat között. 
 
fejin2.jpg

Megtaláltad már a helyed a csapatban? 
 
Persze. Véleményem szerint mindenkivel jó kapcsolatot építettem ki, így minden nap jó érzésekkel, tele motivációval érkezem az edzésekre. Szerintem kitűnő közösséget alkot a csapat. 

Hogy látod, azon az úton jársz, amit elképzeltél magadnak? 
 
Igen, hála Istennek eddig minden úgy alakul, ahogy elterveztem. Bízom benne, hamar kiharcolom magamnak, hogy ismét a kezdőben léphessek a pályára, azt követően az új célom pedig meg is tartani a pozícióm. Jelen pillanatban ilyen törekvéseim vannak. 

Miben kell fejlődnöd még, hogy ezeket is elérd? 
 
A legfontosabb, hogy a hullámzó teljesítményem megszüntessem, higgadtabbnak kell lennem, és nem szabad kapkodnom a mérkőzések alkalmával. Továbbá az is lényeges, hogy átmentsem a hétvégékre azt, amit a hétköznapokban, az edzéseken nyújtok. 

Ki vagy mi segít ebben a legjobban? 
 
Csakis saját magam. Próbálok tudatosan gondolkodni, és a saját fejlődésemmel kapcsolatosan határozott elképzeléseket felépíteni. 
 
fejin3.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök