dvu19.jpg

Hármat rúgtunk a DVTK-nak!

2019. okt. 08.  -  Utánpótlás
U19-es csapatunk magabiztos győzelmet abszolvált.
U19-es csapatunk magabiztos győzelmet abszolvált.
U16-os korosztályunk kétszer is vezetett, végül mégis pont nélkül kellett hazatérnie.
 
II. osztály, 7. forduló: KTE Labdarúgó Akadémia - PAKSI FC 3 - 2 (1 - 1) 

Kezdők: Tarczal, Váncsa, Lakatos-Lengyel, Borsi, Osztermájer, Lajkó, Kurta, Heisler, Kovács, Dózsa, Solt 

Cserék: Szabó, Molnár, Zoltán, Ludányi, Lengyel, Ignácz
 
Góljainkat Dózsa (22’) és Kurta (66’) szerezték. 

„Csapatom ezen a mérkőzésen érte el azt a szintet, amit képviselni szeretnénk a jövőben. Jól fociztunk, többet birtokoltuk a labdát és jó dinamikával játszottunk. Csapatban és egyénileg is jól teljesítettünk. A Kecskemét otthon játszott, és zárt védekezésből kontrákra épített, amit nagyon jól csinált, ugyanakkor semmilyen játékhelyzetből  kaptuk a találatokat. A kilencvenedik percben, 3-2-s állásnál Solt lépett ki a védelmi vonal mögül, majd a kapusra vezette a labdát, de a partjelző les címén megállította az akciót, ezzel megfosztott minket az egyenlítés lehetőségétől. Összességében két jól felkészített csapat játszott egy lüktető iramú, jó meccset, amin a döntetlent minimum megérdemeltük volna. A vereség ellenére pozitív érzéseim vannak, és jó lenne tartani ezt a szintet” - értékelt Osztermájer Gábor edzőnk. 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.

U17-es csapatunk kétszer is tudott egalizálni, így megosztoztak az egységeken a lila-fehérekkel. 
 
II. osztály, 7. forduló: KTE Labdarúgó Akadémia - PAKSI FC 2 - 2 (2 - 1) 

Kezdők: Fábián, Zsákovics, Vas, Solt, Ribár, Barabás, Rohoska, Madár, Fuják, Debreceni, Paksi 

Cserék: Sági, Nickl, Berger, Dévényi, Tarczal, Budai
 
Első találatunk a kecskeméti Csúri (11’) révén öngólból esett, majd Paksi (53’) talált be.
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Vas, Madár, Ribár 

„Nehéz mérkőzés volt a helyezésénél sokkal jobb játékerőt képviselő hazaiak ellen. Ellenfelünk kétszer is megszerezte a vezetést, először mindjárt az első percben. Góljaikat egyébként hasonló szituációból lőtték, kihasználva védőink bizonytalanságát. A centerük mindkétszer klasszis befejezést produkált. A mérkőzést irányítottuk, ziccereket alakítottunk ki, viszont a befejezéseknél nem hoztunk jó döntéseket. Ellenfelünk a találatokon kívül nem tudott veszélyt jelenteni a kapunkra. A csapat erejét mutatja, hogy - a hiányzóink ellenére - kétszer is sikerült egyenlítenünk, és további helyzeteket kialakítani. A védekezésünk továbbra is aggasztó, meccsről meccsre könnyű gólokat adunk az ellenfeleinknek” - vélekedett Kindl István vezetőedzőnk. 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el. 

U19-es együttesünk hármat vágott a Diósgyőrnek. 
 
II. osztály, 7. forduló: PAKSI FC - DVTK 3 - 1 (1 - 0) 

Kezdők: Kovács F., Szekszárdi, Horváth, Szabó, Budai, Pál, Prantner, Vargyas, Süvöltös, Kovács L., Görög

Cserék: Varga, Gyurkits, Tamás, Papp, Hornyák, Bencze 
 
Góljainkat Pál (36’) és Budai (50’, 56’) szerezték.

„Nagyszerű mérkőzésen értékes győzelem egy jó DVTK ellen. Csapatom végig koncentráltan, nagy győzni akarással magabiztos sikert aratott a kiváló erőkből álló aktuális ellenfelünk ellen. Az első félidőben egy ki-ki mérkőzés alakult ki kevés helyzettel, de egy bal oldali, erőszakos támadásbefejezéssel mi kerültünk előnybe. A második játékrészben folytattuk a rámenős játékunkat, és tíz perc alatt három gólra sikerült növelni az előnyünket. Ekkor úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, de egy buta meg nem értésből öngólt vétettünk, ezután ellenfelünk került fölénybe. Egy tízperces gyengébb periódus után ismét a mi akaratunk érvényesült, ha jobban koncentrálunk és pontosabban célzunk (három kapufát rúgtunk) nagyobb is lehetett volna a különbség. Összegezve: jó egyéni teljesítményekkel és nagyszerű csapatjátékkal sikerült egy kiváló csapat ellen magabiztos sikert aratnunk. Gratulálok csapatomnak, minden játékosomat dicséret illeti" - értékelt Nagy Lajos vezetőedzőnk. 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
 
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök