lanykezd1a.jpg

Idén is kiválóan helyt állnak lányaink

2019. okt. 26.  -  Női labdarúgás
Női labdarúgóink is már több mint másfél hónapja, hogy hajtják a bajnoki pontokat.
Női labdarúgóink is már több mint másfél hónapja, hogy hajtják a bajnoki pontokat.
U14-es, U16-os és U19-es csapatunk pedig hétről hétre bizonyítja, megérdemlik a törődést, a figyelmet - a szezonrajtot veséztük. Mindenekelőtt azonban nem árt felidézni, hogy a legfiatalabb és a legidősebb hölgyeink a tavalyi évadot a középmezőnyben zárták, míg a középső korosztály bajnoki aranynak örülhetett. Ezek a helyezések pedig - ahogy akkor is fogalmaztunk - több mint kellemesnek mondhatóak. Az idei szezonból már hat forduló telt el, és örömmel jelentjük, pozícióink hasonlóak. 

U14 - A legkisebbek jelen pillanatban a nyolccsapatos tabellán a negyedik helyen állnak 3-0-2-es mutatóval.  A következő fordulóban a Szekszárddal vívnak majd ki-ki mérkőzést. „Eddig minden reálisan alakul. Azt tudni kell, hogy az első két helyezett, az MLE-Sportolda és a MOL Fehérvár FC kimagaslik a mezőnyből, így nekünk nem igazán velük kell foglalkoznunk, sokkal inkább az őket követő pozíciókkal, ha az eredmények oldaláról közelítjük meg a kérdést. Az igazi célunk azonban továbbra is az, hogy fejlődést biztosítsunk a lányoknak, valamint, hogy olyan keretet építsünk, ami hosszú távra biztosítja a női utánpótlásunkat. Ezért is nyúlok meccsről meccsre előszeretettel a fiatalabb generációkhoz is. Visszatérve a tabellára, ha egy jó tavaszt produkálunk, a dobogón is végezhetünk” - fogalmazott Győrfi Péter edzőnk a közelmúltról. 

U16 - Tavalyi bajnokcsapatunk címvédőhöz méltóan rajtolt. Hat meccs után öt győzelem a zsákban egy döntetlen mellett. Nem kérdés, vezetik a tabellát. „Bíztam benne, hogy ellenfeleink a nyáron erősödnek, így izgalmasabb meccseket játszunk majd, sajnos a Szekszárd kivételével nem így lett. Úgy gondolom, a jövőben el kell gondolkoznunk a kiemelt bajnokságon, hiszen a képességünk - véleményem szerint - már megvan hozzá. Az eddigiekből kiindulva, idén is aranyérmet kell szereznünk, ha ez nem így lesz, csalódott leszek” - nyilatkozta a bajnoki rajtról Kneller Balázs trénerünk. 

U19 - A legidősebbeknek egy nagyon komoly és erős csapatokból álló tabellán kell megállniuk helyüket, hogy erre alkalmasak, azt legutóbb idegenben, a Csákvár ellen, egy 5-0-s sikerrel bizonyították. A szomszédváriakkal pedig rendre felvették a kesztyűt, pontosztozkodást értek el a Dunaújváros és a Szekszárd ellen is. A kilenccsapatos bajnokság középmezőnyében, a hatodik helyen találjuk csapatunkat, de a mezőny még olyan sűrű, hogy a dobogó mindösszesen három pontra található. 
 
Így állunk tehát eddig, de természetesen szurkolóink női szakosztályunk eredményeiről, beszámolóiról minden héten olvashatnak aktualitásokat hivatalos honlapunkon, a www.paksifc.hu-n. 
 
Hajrá, csajok! Hajrá, Paks!
 
lanykezd1.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök