debedz11.jpg

Edzői szemmel

2019. nov. 01.  -  NB I.
Értékes három pont a tét.
Értékes három pont a tét.
Vezetőedzőnk, Tomiszlav Szivics előzetes várakozása: „Mindkét csapat számára egy élet-halál mérkőzés lesz a mostani párharc. Ahogy vendéglátónknak, úgy nekünk is szükséges a győzelem, és az azzal járó három egység. A hétközi kupasikerünk sokat segíthetett az önbizalmunk terén, főleg csatárunknak, Böde Dánielnek, aki ugye mesterhármast szerzett Salgótarjánban. A Debrecen kontrákból és pontrúgásokból a legveszélyesebb, így ezekre nagyon oda kell majd figyelnünk.”   
 
A DVSC trénere, Herczeg András így fogalmazott: „Nagyon fontos, hogy belevigyük a játékba az érzelmet és a szenvedélyt, mert ez mindenképpen kell a győzelemhez. Arra törekszünk, hogy ismét a siker útjára lépjen a csapat, és természetesen a Paks ellen is egy cél lebeg szemünk előtt: a három pont megszerzése. Vendégeink támadói veszélyesek, Könyves Norbert jó formában van, Böde Dániel három mérkőzéses eltiltásából jön vissza, tehát bizonyára óriási mentális erővel, nagy bizonyítási vággyal lép majd pályára. Vannak még jó játékosaik, de nekünk is. Csapatszinten kell, hogy minél jobban sikerüljön ez a mérkőzés.”
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök