ketpipa.jpg

Két kör pipa!

2019. nov. 09.  -  NB I.
Magabiztosan, eddig összesen tizenkét gólt vágva gyűrjük a kupasorozatot.
Magabiztosan, eddig összesen tizenkét gólt vágva gyűrjük a kupasorozatot.
banner_magy1.jpg
 
A 2019/2020-as Magyar Kupa-sorozat szeptember végén indult, a kiírás pedig az előző évekhez képest nem változott: Az NBI-es csapatok (így természetesen mi is) a hatodik fordulóban csatlakoztak a sorozathoz, majd a sorsolásokon három körön keresztül kiemeltnek számítanak. Ebben a szakaszban még egy meccsen dől el a továbbjutás, amit a kisebb osztályú gárda otthonában rendeznek. Az esztendőváltást követően már az oda-visszavágós rendszer jön majd, melyben akár két első osztályú gárda is összekerülhet egymással. Játékosaink eddig két párharcon vannak túl, és mindegyik kötelező győzelmet magabiztosan szállították. 
 
Első utunk múlt hónap 21-én Putnokra vezetett, ahol ötöt vágtunk NBIII-as ellenfelünknek. A találatainkból Hahn és Poór kettő, valamint Balogh egy góllal vette ki a részét. A szimpatikusan viselkedő és játszó Borsod-Abaúj-Zemplén megyei csapat a hármas sípszóig becsülettel küzdött, de végül nem tudott a kapunkba találni. 
 
A sorsolás úgy hozta, hogy a következő körben ismét messze kellett utaznunk városunktól, hiszen a Salgótarjáni BTC együttese fogadott mérhetetlenül nagy tisztelettel bennünket. A Nógrád megyei első osztály éllovasa könnyebb ellenfélnek látszott a Putnokhoz képest a további egy osztálykülönbség miatt, és ez be is igazolódott. A 7-1-es győzelmünkkel végződő összecsapáson Böde mesterhármast ért el, valamint Windecker, Balogh, Bor és Poór is sikeres tudott lenni, így oszlott tehát el a több mint fél tucat gólunk. „Azért jöttünk, hogy ellentmondást nem tűrően továbbjussunk, ezt el is értük” - nyilatkozta 13-as számú ikonunk. 
 
A forduló utolsó meccse után a szövetség meg is tartotta a következő párosítások sorsolását, melyben a sors ismét kegyes volt hozzánk, hisz’ az NBIII-as Credobus Mosonmagyaróvár gárdájánál könnyű szerrel kaphattunk volna nehezebb ellenfelet is. Természetesen a december 4-én rendezendő meccset is sikeresen kell abszolválnunk, hogy a következő év elején folytathassuk menetelésünket a kupasorozatban, remélhetőleg egészen a végső, május 20-i találkozóig. 
 
Házi góllövőlistánk: Böde Dániel (3), Poór Patrik (3), Balogh Balázs (2), Hahn János (2), Bor (1), Windecker (1) 
 
A kupában is: Hajrá, Paks!
 
sbtc4.jpg
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 28 64
2 PAKSI FC 28 50
3 Fehérvár FC 28 49
4 Puskás Akadémia FC 28 43
5 DVSC 28 42
6 MTK Budapest 28 40
7 DVTK 28 37
8 ZTE FC 28 35
9 Kecskeméti TE 28 34
10 Újpest FC 28 34
11 Kisvárda Master Good 28 24
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 28 20
28. forduló erdeményei
  -   1:1
  -   2:3
  -   0:4
  -   1:2
  -   4:1
  -   1:0

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök