pmkicsik1.jpg

Pontot csentünk Pécsről

2019. nov. 12.  -  Utánpótlás
A PMFC és a Fehérvár ellen játszottak a legkisebbek.
A PMFC és a Fehérvár ellen játszottak a legkisebbek.
banner_mind.jpg

U12: I. osztály, Dél-nyugati csoport, 10. forduló: PMFC - PAKSI FC 3 - 1 (1 - 0)  

Kezdők: Palencsár, Somogyi, Péter, Stier, Orbán-Zaják, Wiesner, Steiner, Biszak, Sáfrány 

Cserék: Almási, Molnár, Osztermájer, Pumerschein, Farsang, Száraz 
 
Gólunkat Molnár (68’) szerezte.   

„Az első félidőben önmagunkhoz képest gyengén játszottunk, és kevés veszélyt jelentettünk a pécsi kapura. A második félidő elején kétszer álltunk a hazai kapussal szemben, de nem tudtunk a kapuba találni, pedig ekkor megfordíthattuk volna az eredményt. Később jöttek a szokásos, kisgyerekekre jellemző figyelmetlenségek és a hibák a saját térfelünkön. Jó csapattól kaptunk ki, de az egyéni hibáink is kellettek a kapott gólokhoz” - elemzett Sárai György trénerünk.  
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.   

U13: I. osztály, Dél-nyugati csoport, 10. forduló: PMFC - PAKSI FC 0 - 0 (0 - 0)   

Kezdők: Ulbert, Haskó, Kovács, Májik, Éger, Marcsa, Huber, Galambos, Tillman, Szabó, Krausz 

Cserék: Leták, Kajári, Niklos, Neszter 
 
„Jól kezdtük a mérkőzést, próbáltunk a kezdeményezők lenni, a párharcokba pedig jól álltunk bele, valamint a félidő közepéig jól működött a letámadásunk is. Minkét oldalon megvoltak a lehetőségek a gólszerzésre. A második játékrészben már a Pécs birtokolta többet a labdát, és a mi játékunk kapkodóvá vált. Szélességben keveset járattuk a játékszert, ebben az időszakban türelmetlen, mélységi passzok jellemezték a játékunkat. A helyzetek a második negyvenöt percben is minkét oldalon kimaradtak, így úgy gondolom, igazságos eredmény született” - nyilatkozott Wiesner József vezetőedzőnk.  
 
Jó teljesítményt nyújtottak: Ulbert, Éger, Niklós, Kovács, Galambos, Májik 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.  

U14: I. osztály, 12. forduló: PAKSI FC - MOL Fehérvár FC 0 - 2 (0 - 2)  

Kezdők: Forster, Szász, Szabó, Horváth, Pupp, Babos, László, Tóth K., Hekfusz D., Szabó, Vesza 

Csere: Hekfusz R., Gáspár, Koller, Kispál, Tóth D. 
 
A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.   

Az U15-ös csapatunk Fehérvár elleni mérkőzése elmaradt.

A játéknap összes eredménye és a tabella IDE kattintva érhető el.
Nincs

PFC TV

KEZDŐRÚGÁS

BOLT

Aktuális tabella

OTP Bank Liga 2023/2024
Hely   Csapat Mérk. P
1 Ferencvárosi TC 24 52
2 PAKSI FC 25 50
3 Fehérvár FC 25 42
4 DVSC 25 36
5 Puskás Akadémia FC 25 36
6 DVTK 24 35
7 MTK Budapest 25 35
8 Kecskeméti TE 25 33
9 Újpest FC 25 31
10 ZTE FC 25 29
11 Kisvárda Master Good 25 20
12 Mezőkövesd ZSÓRY FC 25 20
25. forduló erdeményei
  -   5:1
  -   1:1
  -   2:1
  -   2:1
  -   2:2
  -   0:1

Kapcsolat információk

Paksi Futball Club

7030 Paks, Fehérvári út 29.
+36-75-510-618
iroda@paksifc.hu
Szerkesztő:Méhes Tamás, sajtófőnök